Ismét bajban Sarkozyék magyar származású bizalmasa

A Balkany család újra nehéz napokat él át. Igaz ehhez már hozzászokhattak, hiszen Patrick Balkany és neje, Isabelle ellen 2013 óta már hat konkrét ügyben zajlik vizsgálat, adócsalás, pénzmosás, okirathamisítás gyanúja miatt.


Csapdában a Wall Street farkasa: A filmcsillag milliárdos botránya

Honnan jött a 100 millió dolláros pénzügyi támogatás a Wall Street farkasa című filmnek, melynek főszereplője Leonardo DiCaprio volt? Ez iránt érdeklődik az FBI pénzügyi részlege, mely a világ egyik legnagyobb feltűnést keltő pénzügyi botrányának amerikai szálait akarja felgöngyölíteni.


Bolt egy életre elkötelezte magát - a szponzora mellett

Háromszor három arany a sprint számokban három olimpián. Ez még soha senkinek sem sikerült. Usain Bolt megcsinálta. A Villám, ahogy a nemzetközi sportsajtó nevezi, az olimpia idején ünnepelte harmincadik születésnapját. Egyben bejelentette: visszavonul.


MNB: Tovább folytatják az idősek megtévesztését az árubemutatós cégek

Bár egy 2015 végi rendelkezés szigorított a szabályokon, a jegybank vizsgálata feltárta, hogy több pénzügyi intézménynél folytatódnak a jogsértések. A törvény kifejezetten tiltja, hogy ilyen típusú vásárlásoknál hitelt is nyújtsanak, mégis van rá precedens. Az MNB közleménye arról nem szól, hogy milyen szankciókra számíthatnak a vizsgálaton fennakadt cégek.


Húszszázalékos is lehet a cigiáremelés

Jövő év végére könnyen összejöhet a dobozonkénti 200 forintos drágulás a cigarettapiacon, és az a dohányosoknak nem nagy boldogság, hogy a háromlépcsős jövedékiadó-emelés mellé dobozonként +1 szál cigit is kapnak majd.



Nemzeti büszkeség félretéve: Francia vonat Amerikában

Az amerikaiak nagyra értékelik a francia gasztronómiát, imádják a bordeaux-i borokat és a kitűnő sajtokat. De a francia ipar termékei iránt mérsékelt az érdeklődés. Ezért számít most történelmi áttörésnek, hogy az USA szövetségi vasúti társasága, az Amtrak a francia Alstomtól rendelt meg 28 új szerelvényt, 2 milliárd dollárért.



Meghekkelnék a rezsitörvényt

Törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek két képviselő, 10, illetve 20 százalékos, újabb rezsicsökkentő javaslattal. Az érvelés azonos az energiahivatal és az Országgyűlés gazdasági bizottsági elnökének korábbi megállapításaival, csak az a "baj", hogy a beterjesztést két MSZP-s képviselő adta be.


Szénmentesítő pályán csúsznak az amerikaiak

Miközben Európában előfordul, hogy új szénerőműveket (és van, ahol atomot) vizionálnak az energiabiztonságra hivatkozva, az Egyesült Államokban továbbra is az a jellemző, hogy szinte kizárólag a korábbinál környezetkímélőbb energiatermelő technológiákat építenek. Annyit, hogy lassan átlépik vele a "Rubikont".


Brexit után: "És akkor Szarumán átveszi a hatalmat"

A Brexit miatti kialakult feszültséget jól tükrözi, hogy a témát firtató cikkeink alatt egymásnak feszültek a kivándorlás- és maradáspártiak. Mindkét tábornak akadtak a hazai frontról és a szigetországból tüzelő képviselői is, és persze a trollok sem maradtak némák.



Lakást bérelne a pesti belvárosban? Elkésett

Óriási a kereslet a bérlakások iránt, különösen az egyetemisták nyár végi rohama miatt. Sokan a belvárosban egyáltalán nem találnak lakást, de a külső kerületekben is jóval magasabb a bérleti díj, mint két-három éve.



Egy az öthöz az esélye, hogy keleti szomszédunk csődbe megy

Ennél rosszabb mutatója csak Venezuelának és Görögországnak van - állapítja meg a Bloomberg. Egy évvel a 18 milliárd dolláros IMF hitel egyezmény után Ukrajna államkötvényei ismét megindultak a kuka felé. Eladást javasoltunk minden ügyfelünknek- nyilatkozta a térségben nagyon is érdekelt Danske bank vezető elemzője.


Önként ajánlotta fel szolgálatait a korrupt NAV-os – börtönbe kerülhet

A borsodi nő előbb csak harmincezer forintot, később még több pénzt kért egy cég vezetőjétől, hogy ne legyen nála adóellenőrzés. Még egy műszaki cikket is megvetetett vele a maga részére. Egy másik vállalkozás vezetőjét belső információkkal látta el, amiért cserébe egy laptopot kapott – derül ki a korrupciós ügy vádiratából.





Ezt a dátumot vésse fel, ha tudni akarja, mennyiért tankol jövőre

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptember 22-ig teszi közzé honlapján a kőolaj világpiaci árát, amely meghatározza az üzemanyagok jövedéki adójának október elsejétől hatályos mértékét. Ha ez tartósan hordónkénti 50 dollár felett marad, akkor nem változik az adó mértéke.