Orbán és a rabló bárók
A társadalom legfelső 1%-a úgy manipulálja a verseny feltételeit, hogy elért pozícióikat senki ne veszélyeztesse. Vélemény.
A társadalom legfelső 1%-a úgy manipulálja a verseny feltételeit, hogy elért pozícióikat senki ne veszélyeztesse. Vélemény.
Marosán György
Közleményben indokolta meg, hogy miért robbantotta ki az offshore-botrányt a szivárogtató, aki hajlandó együttműködni a hatóságokkal is azért, hogy minden törvénytelenséget feltárjanak.
hvg.hu
Kilábaltunk a válságból, nő a gazdaság, de a magyar GDP éppen csak meghaladta a válság előtti szintet tavaly, és az egy főre eső jövedelem alapján szegény országnak számítunk – derül ki az OECD pénteken publikált országjelentéséből.
hvg.hu
Hiába tették ki két éve a közösségi kertet, a Millenárison azóta sem történt fejlesztés – írja az Urbanista blog, amely szerint az utóbbi években a park egészen lepusztult.
hvg.hu
A Magyar Villamos Művek arculatot vált, és csupa kormányközeli cég segédkezik benne. Eltapsolnak 300 millió forintot.
hvg.hu
Jelentősen nőtt a Volkswagen, az Audi, a SEAT és a Skoda használt autók értéktartása az elmúlt két év során - derült ki az EurotaxGlass's Magyarország piaci elemzéséből. Ennek következtében magasabb maradványértéken lehet értékesíteni ezeket a járműveket, mint 2014-ben vagy 2015-ben. A felmérésből az is látható, hogy a dízel ügy nem volt hatással a használt autók eladhatóságára.
Das WeltAuto
Letarolják a legális dohánypiacot a kormány jövedéki adóval kapcsolatos tervei, amelyek a cigi több száz forintos drágulásához vezetnek - írta a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége. Szerintük az intézkedés egyik következménye a dohánycsempészet megerősödése és a szomszéd országokba irányuló bevásárlóturizmus élénkülése lesz. Ezért egyeztetést kezdeményeznek a szaktárcával, hátha sikerül "ésszerű menetrendet kidolgozni" az adóemelésre.
hvg.hu
Suttyomban kiegyezni látszik egymással a Spéder Zoltán vezette FHB Jelzálogbank és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – legalábbis ez a burkolt üzenete annak, ami a bank múlt heti közgyűlésén történt.
Elindult a Magyar Turizmus Zrt. átszervezése a szervezeti struktúra racionalizálásával és optimalizálásával, amelyet követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fennhatósága alatt megkezdte működését a Magyar Turisztikai Ügynökség – közölte a szervezet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ki kellett tépni egy hirdetés miatt egy lapot a 100 leggazdagabb magyarról ma megjelent kiadvány összes példányából. Ezzel egy tucatnyi gazdag is eltűnt a listából.
hvg.hu
A befektetési cég a jegybank szerint fogyasztóvédelmi szabályokat sértett. Hiányosságokat találtak a nyilvántartások vezetésében, a portfóliókezelésben, az informatikai rendszerek működtetésében.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 22 országot felölelő tanulmánya megállapítja, hogy a FÁK tagállamainak kivételével a térség országaiban a külső kereslet csökkenése ellenére szolid ütemben nő a gazdaság, a munkanélküliségi ráták közelednek a válság előtti szinthez, a kockázatok azonban erősödtek. Az IMF az idén 2,3 százalékos, jövőre 2,5 százalékos magyar GDP-növekedéssel számol.
MTI
Áprilisban tovább csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai, a múlt hónap végi 26 432 milliárd euró 1,119 milliárddal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál.
MTI
A statisztikai hivatal legkülönösebb érve a módszertan megváltoztatása mellett, hogy túl nagy az a réteg, amely a létminimum alá kerül, és ilyen embertömeget alapul véve nem lehet komoly szakpolitikai intézkedésekről dönteni. A Policy Agenda és az EU is számol valamiféle létminimumot, eszerint 40, illetve 35 százalék él közvetlen lecsúszásveszélyben.
hvg.hu
A Budavári Palota egykori Szent István termének rekonstrukciójához szükséges falkárpit, függöny és bútorkárpit elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. – írta a napi.hu.
hvg.hu
A nemzet legsikeresebb gázszerelője, Mészáros Lőrinc egy év alatt 15,4 milliárd forinttal növelte a vagyonát, amivel a 31. leggazdagabb magyarnak számít a Napi.hu idei, a 100 leggazdagabb magyart felsoroló listája szerint. A listavezető továbbra is Csányi Sándor, és Demján Sándor is őrzi a helyét a dobogón.
hvg.hu
Költségvetési biztosokat küld a kormányzat az eladósodott egészségügyi intézményekbe – írta a Népszabadság.
hvg.hu
Jelentős összeget követel egymástól bíróság előtt az RTL és a csoport volt magyarországi vezetője, Dirk Gerkens, aki jelenleg a TV2-t irányítja – értesült a Népszabadság.
hvg.hu