298,83 forint egy euró délután

Erősödött a forint szerda kora délutánra a nemzetközi befektetői hangulat javulását követve a délelőtt megközelített 300 forintos és a kedd esti 298,83 forintos euró jegyzéshez képest is.


Csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 27,87 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.


Alapkamat: a tanácstagok többsége Simorral szavazott

A monetáris tanács öt tagja - köztük Simor András jegybankelnök - szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának március 27-i ülésén, egy tag voksolt 25 bázispontos kamatcsökkentésre, Király Júlia, a jegybank egyik alelnöke pedig 25 bázispontos kamatemelésre - derül ki a szerdán közölt jegyzőkönyvből.


Stalder motorvonatokat vett a GYSEV

Az év elején egyedül indult, és március végén győzött is a svájci Stadler Bussnang AG a 65,6 százalékban magyar állami tulajdonú Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) által négy motorvonatra kiírt, hatmilliárd forintos pályázaton.



Így tette tönkre a politikai elit a munkahelyeket

A politikusoknak köszönhetjük, hogy hazánk - ellentétben versenytársainkkal - máig nem nyerte vissza a rendszerváltás óta elvesztett egymillió munkahelyet. A magyar döntéshozó ugyanis évtizedek óta kedveli a szakmai tudással ellentétes, rövid távú politikai haszonnal kecsegtető megoldásokat. Még az sem zavarja, ha a munkanélküliség látványos csökkentésére hozott intézkedések idővel a foglalkoztatást is csökkentik.


Baljós üzenetet kaptak Orbánék Brüsszelből

Ahhoz, hogy Magyarországgal megkezdődhessenek a pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások, az ország iránti befektetői bizalomra van szükség - mondta az Európai Bizottság szóvivője a testület szerdai sajtótájékoztatóján. "Egyelőre ez a bizalom megítélésünk szerint nincs meg" - mondta Olivier Bailly.


Spanyolországban korlátozzák a készpénzforgalmat

Az adóelkerülés visszaszorításának szándékával korlátozza a készpénzforgalmat Spanyolország. A kormányfő szerdai bejelentése szerint az üzleti életben 2500 euró felett tilos lesz a készpénzes kifizetés.


Agyonhallgatták a paksi atombalesetet

A nyilvánosság számára hat év pereskedés után vált elérhetővé, hogy mi történt kilenc éve a Paksi Atomerőműben. Az üzemi balesetet a csernobili utáni legkomolyabbnak tartották - Fukusimáig.



Kötvénypiaci beavatkozást pedzegetnek az EKB-nál

Az Európai Központi Bank rendelkezésére álló beavatkozási eszközökre hívta fel szerdán a Spanyolországot szorongató tőkepiacok figyelmét Benoit Coeure igazgatótanácsi tag. "Van egy intervenciós eszközünk, az SMP kötvényvásárlási program, amit mostanában ugyan nem használtunk, de létezik" - mondta a szakember Párizsban.


Majdnem 300 forint megint egy euró

Szerdán kora délelőtt a térségbeli devizákkal együtt gyengült a forint. Délelőtt tíz órakor az eurót 299,66 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kedd esti 298,83 forint után.


Enyhül a magyar ársokk londoni elemzők szerint

A márciusi magyarországi inflációs számok arra engednek következtetni, hogy enyhül az év eleji ársokk - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők a múlt havi inflációs adatsor szerdai ismertetése után. A KSH adatai szerint márciusban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Februárban 5,9 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.


Az új Fradi-stadionról is közbeszerzést ír ki a KIM

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezésével és a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionjával kapcsolatban is tervez közbeszerzést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amelynek 2012-es, összesen harmincöt eljárást tartalmazó közbeszerzési tervét szerdán tették közzé a kormányzati portálon.


Gyurcsány: Orbán újabb ötlete iszonyatos

Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lesz, ha a kormány a bankokon kívánja elverni a port". A volt kormányfő ezt arra reagálta, hogy az Origo információi szerint pénzügyi tranzakciós adót vezetne be a kormány.


Jó hírt közölt a KSH: nem erre számítottak a hazai elemzők

Márciusban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, egy hónap alatt pedig 0,8 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Jelentős mértékben nőtt a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára, miközben az átlagosnál kevésbé drágultak az élelmiszerek és a szolgáltatások. Februárban 5,9 százalék volt az éves infláció mértéke.


Origo: új adót verne át a bankoknál a kormány

A pénzügyi tranzakciók megsarcolásával jövőre 50-100 milliárd forint bevételt remél a kormány, a tárcáktól már az idén 40 milliárd forintot vesznek el és a gyógyszereken is spórolna a konvergenciaprogramon dolgozó kabinet - írja az Origo.


Kis pluszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,87 pontos emelkedéssel, 18 063,72 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,15 század százalékos erősödés.


VG: kapósabb lett a magyar állampapír

Csaknem 30 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás érkezett februárban az állampapírpiacra, a magas hozamígéret és a reklámkampány beváltotta a reményeket - írja szerdai számában a Világgazdaság.