BÉT: gyengülés várható a részvénypiacon
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,91 pontos csökkenéssel, 23 409 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,50 százalékkal gyengült.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,91 pontos csökkenéssel, 23 409 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,50 százalékkal gyengült.
hvg.hu
A pénzügyi kormányzat költségvetési körirata szerint mintegy 23 milliárd forinttal jutna kisebb összeg 2011-ben az egészségügyre, mint amennyit az idei költségvetésben szerepelt – tudta meg a Népszabadság.
MTI
A Citibank a számára kedvező hazai felügyeleti célvizsgálattal a kezében ismét megállapodást ajánl a csődbe ment Lehman Brothers által kibocsátott kötvényekbe ragadt ügyfeleinek – írta keddi számában a Napi Gazdaság.
MTI
Négy taxicég: a City Taxi, a 6x6, a Főtaxi és a Budapest Taxi kapott meghívást a Budapest Airport (BA) Zrt. új taxitenderébe, azaz a ferihegyi szolgáltatásnyújtásra vonatkozó pályázatra, amelyet a piacon máris többen bírálnak – írta keddi számában a Népszabadság.
MTI
Három magyarországi bank azt fontolgatja: kivonul hazánkból – írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava, amely nem jelölte meg a pénzintézeteket sem.
MTI
Az elmúlt hetekben érdekes folyamatok bontakoztak ki a világ pénz- és tőkepiacain. Az első jel az volt, hogy a japán jegybank nyíltpiaci intervenciót hajtott végre, majd nem sokkal ezután csökkentette az alapkamat mértékét. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újra mennyiségi lazítást fontolgat, miközben Brazília adminisztratív intézkedésekkel próbálja fékezni az országba érkező spekulatív tőkét, és az EU komoly vitába keveredett Kínával a jüan alulértékeltségével kapcsolatban.
Fürjes Szabolcs
Rogán Antal fideszes képviselő szerint megszűnik a hitelesek kiszolgáltatottsága, ha az Országgyűlés elfogadja a devizahiteleseket megsegítő törvénycsomagot.
MTI
Az Alstom vállalat hétfőn nem tudta elszállítani a tulajdonát képező alkatrészeket a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárából, mert a sztrájkoló munkások elállták az üzem bejáratát.
MTI
Kivonul a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacról az AIM Általános Biztosító, viszont casco biztosítást továbbra is köt - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,38 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 23.526,91 ponton zárt hétfőn.
MTI
Kemény kritikát címzett a kormánynak a magyarországi bankadó miatt Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a Financial Timesnak adott interjújában – írta a portfolio.hu.
MTI
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint – amelyet az Erste Bank együttműködésével készített – a 2011. évi gazdasági növekedés feltételei a korábban gondoltnál valamivel rosszabbak. A külső kereslet növekedési üteme az ideihez képest lassul, miközben a belföldi kereslet csak lassan élénkül. A növekedés a 2010. évi 1 százalék után 2011-ben 2,5 százalék körüli, export- és beruházás-orientált lesz. Az államháztartás hiánya 3 százalék körülire csökken.
hvg.hu
A magyarországi infláció valamelyes gyorsulását várja szeptemberről a londoni City elemzői közösségének legtöbb felzárkózó piaci szakértője.
MTI
Jótékony célra ajánlotta fel a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítésekor keletkező bankjegybriketteket a Magyar Nemzeti Bank.
MTI
Az aludobozok gyűjtésének kiemelkedő környezeti hasznára hívja fel a figyelmet a sörszövetség: egy darab alumínium doboz újrahasznosításával annyi energia takarítható meg, amely egy televízió 3 órás működéséhez elegendő – áll a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) hétfői közleményében.
MTI
Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével kapcsolatos változások új kockázatokat rejtenek a nagy értékű vállalati ingatlanügyletek során. A cégeket jelentős és visszafordíthatatlan károk érhetik, ha vevőként nem elég előrelátóak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az ingatlan magát tulajdonosnak mondó – vagy annak gondoló – eladója valójában nem is tulajdonos, erre azonban legtöbbször már csak az adásvételi szerződés megkötését követően derül fény.
hvg.hu
A cég 150 millió forintos beruházással fejleszti tovább a frissen birtokába került adatközpontot.
hvg.hu
Kína devizatartaléka - amely a legnagyobb a világon - elérte a 2,5 ezer milliárd dollárt a harmadik negyedév végére, 48 milliárd dollárral nőtt a szeptemberben záródott három hónapban – közölte a Bloomberg.
MTI
Hivatalosan is egy szervezetbe olvadtak össze a Raiffeisen Zentralbank (RZB) egyes tevékenységei és a Raiffeisen International szervezete a bécsi bírósági bejegyzéssel, és létrejött a Raiffeisen Bank International (RBI) – közölte hétfőn az osztrák pénzintézet.
MTI
Két amerikai tudós, Peter Diamond és Dale Mortensen, és a Cipruson született brit Christopher Piassarides kapta megosztva az idei közgazdaságtani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián.
MTI