K&H Alapkezelő: befektetési előrejelzés az idei utolsó negyedévre

„Az elmúlt hónapok pesszimista jóslatai ellenére látható, hogy a világgazdaság továbbra is növekszik. A következő hónapokban tehát elsősorban nem ez lesz a fő kérdés, hanem az, hogy a lakossági fogyasztás hozzá tud-e járulni a gazdaság élénküléséhez, és át tudja-e venni a növekedésben eddig komoly szerepet játszó kormányzati élénkítő intézkedések szerepét?



Nálunk is megtalálhatók a válság nyertesei

A feltörekvő országok nagy cégei kezelték a legsikeresebben a válságot, több mint a felük tíz százalék feletti bevétel- és profitnövekedést ért el az elmúlt három évben – derül ki az Ernst & Young világméretű felméréséből. A Feltörekvő hősök című jelentés arra is rámutat, hogy a közép- és délkelet-európai régió nagyvállalatai is messze a világátlag felett teljesítettek a gazdasági válság éveiben.


Az Olümposzig nőhet a tavalyi görög hiány

Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, de a deficit akár 15 százalék felett is lehetett. A kérdést hétfőtől tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakértői vizsgálják Athénban.




Válságálló szállodások és szálláshely-szolgáltatók

A nehéz gazdasági helyzet és a rossz nyári szezon ellenére is folyamatosan nő a szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cégek száma. A vendéglátóipar e területén tevékenykedő vállalatok száma 2008-ról 2009-re 9 százalékkal nőtt.


Ma nem lesz kedélyborzolás a forintpiacon

A forint árfolyama a hétvégi szint közelében ingadozik: az eurót hétfőn délelőtt fél 11-kor 274,36 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 275,80 forint és a hétvégi 274,50 forint után.


Egyre drágábbak a mezőgazdasági termékek

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 augusztusában 20,1 százalékkal nőtt a júliusi 12,8 százalékos emelkedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.



BÉT: eseménytelen kereskedés várható a részvénypiacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,71 pontos emelkedéssel, 23.562,24 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,62 százalékkal erősödött. A továbbiakban piacmozgató hírek híján eseménytelen nap várható.






Varga: "tűzön-vízen" át tartja a kormány a hiánycélokat

Bár az EU elutasította a magánnyugdíjpénztári befizetések elszámolhatóságát, az egyeztetések nem értek véget, Magyarország továbbra is kitart álláspontja mellett, ám a kormány az uniós döntéstől függetlenül is , "tűzön-vízen át" tartja az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalékos hiányt - mondta Varga Mihály, Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című vasárnap esti műsorában.



MAL: veszélybe került a hazai timföldgyártás

Szorítja az idő a MAL Zrt-t: a timföldgyártási technológia sajátosságai miatt ugyanis ha sürgősen nem indul el újra a termelés a gyárban, később már az is lehetséges lesz, hogy a továbbiakban egyáltalán nem tud majd újraindulni.