Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Alkotmánybíróság előrevette a 98 százalékos különadóról szóló szakszervezeti beadványt. A szakszervezetek abban bíznak, hogy még az október 31-i határidő előtt döntés születik a különadóról, amit így visszamenőleg már nem kellene befizetni.
Sereg András, az Alkotmánybíróság (Ab) szóvivője megerősítette, hogy a hétfői-keddi ülésén egyeztetnek az előterjesztésről, döntés azonban egyelőre nem várható, csak azután, hogy a bírók megtárgyalták. Ráadásul a jogalkotó elszámolta magát legalább egy hónappal. A törvény szerint ugyanis a kifizetőnek visszamenőlegesen helyesbítenie kell a különadó alapját és erről a bevallást és adatszolgáltatást 2010. november 12-ig kell beküldenie elektronikus úton az adóhatóságnak. A kifizető 2010. november 12-ig helyesbített adó és járulékigazolást ad ki a magánszemélynek. Miután a magánszemély csak ezen igazolás birtokában tudja visszamenőlegesen befizetni a különadót, a törvényben megjelölt határidő tehát október 31. helyett helyesen november 30. lenne.
De kell-e egyáltalán különadó-előleget fizetnie a magánszemélynek a kifizetői helyesbített igazolás alapján?
A válasz egyértelműen nem. Az adóelőleg fizetési kötelezettség ugyanis a kifizetőt terheli. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint, ha a kifizető utólag tárja fel a már nála alkalmazásban nem álló magánszemélynél, hogy nem helyesen vonta le az adóelőleget, akkor a kifizető igazolása alapján az adóhatóságnak kell határozatban megállapítania a fizetési kötelezettséget. Egy kifizetői nyilatkozat alapján a magánszemélynek nem keletkezik adófizetési kötelezettsége.
Tehát egyelőre fizetni nem kell, de célszerű:
• Megvárniuk a kifizető igazolását.
• Megvárniuk az Alkotmánybíróság döntését.
• Ha az Alkotmánybíróság elutasítja a beadványokat, akkor ellenőrizniük a kifizető számítását. Ehhez segítség lehet az Adózóna Végkielégítés kalkulátora.
• Ha helyesen számolt (2+2 milliós korlát) a kifizető, akkor fizessék be a különbözetet a felesleges viták elkerülése érdekében.
• Ha a kifizető tévesen 2 milliós korláttal számolt, akkor várják meg az APEH határozatát. Az adóhatósági határozattal szemben jogorvoslattal lehet élni. Ebben a jogorvoslati eljárásban lehet érvényesíteni a jogszabályban foglaltakat, tehát a 2+2 milliós korlátot a 98 százalékos különadó alapra.
Angyal József kommentárját olvassa el az Adózónán!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.