Varga István: megmarad az állami hozzájárulás az innovációs alapban

A 2010. évi költségvetés tervezetében a kormány 20 milliárd forint befizetést irányoz elő az innovációs alapba - nyilatkozta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden az MTI-nek azt követően, hogy a kormány első olvasatban tárgyalt a jövő évi költségvetésről.






Mérlegelt a Diákhitel Központ

A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2009 első félévét jelképes, 3,6 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta - derül ki a társaság féléves jelentéséből.


Élesen kritizálja az ÁSZ az MNV tevékenységét

Erősen kritizálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2008. évi működését az erről szóló, kedden publikált jelentésében; az MNV azonban vitatja a számvevők megállapításait.


Idén 30 százalékkal esik a német acéltermelés

Idén mintegy harminc százalékkal esik a német nyersacél-termelés, nagyobb mértékben az eddig vártnál, de jövőre már a termelés bővülése várható - jelentette ki kedden a német acélszövetség vezetője.


Augusztusban 34 százalékkal bővült a részvényforgalom

Augusztusban 34 százalékkal bővült a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a nyár utolsó hónapjában - kétszeres árfolyamértéken számolva - 1231 milliárd forint értékben születtek üzletek - közölte a BÉT a brókercégek jelentései alapján készült havi statisztikájában.





Gyorsult a román gazdaság visszaesése

Romániában 8,7 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé kedden a statisztikai hivatal.




A banki transzparenciában segítene a pozitív adóslista

A hazai bankok kedvezőtlen megítélésén sokat javíthatna, ha átlátható feltételeket szabnának a hitelfelvevőknek, ha a rossz adósok okozta kockázat plusz költségei nem terhelnék a határidőre teljesítőket. A most formálódó önkéntes magatartási kódex egyik lényeges eleme lehetne a világon sok helyütt alkalmazott pozitív adóslista bevezetése – áll a Central European Management Intelligence (CEMI) közleményében.


A csődtörvény nem oldja meg a hitelezők problémáit

A szeptember 1-től hatályos új csődtörvény kimondott célja az, hogy vonzóbbá tegye a csődeljárást mind a bajba jutott adósok, mind a hitelezői szemében, A felszámolás elkerülése a legtöbb érintett szempontjából mindenképpen szerencsés, a hatékony követeléskezelés már a szerződéskötés napja előtt célszerű gondoskodniuk a vállalkozásoknak.



A válság enyhülésére utalnak az Ecostat bizalmi mutatói

Az Ecostat bizalmi mutatói a pénzügyi válság enyhülésére utalnak: a gazdaságkutató összevont konjunktúra indexe az előző hónaphoz képest 7,1 százalékpontot javulva 75,6 százalékot ért el augusztusban - közölte a kutatóintézet.