A Leopard tankokat gyártó Rheinmetall az eladások növekedésével számol 2025-re
Az elmúlt évben a német hadiipari vállalat részvényei 170 százalékkal emelkedtek.
Az elmúlt évben a német hadiipari vállalat részvényei 170 százalékkal emelkedtek.
A vakondot választotta 2023-ban az Év Emlősének a Vadonleső Program – közölte hétfőn a Herman Ottó Intézet (HOI).
Akik bevallják, hogy van náluk tojás, megússzák büntetés nélkül. Aki eltitkolja, rosszul jár, ha lebukik.
A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban azt fontolgatják, hogy a Covid-járvány és az energiaválság következtében olyan finanszírozási és működtetési gondok léphetnek fel a fürdőknél, amelyek megkönnyíthetik az állami kisajátítási műveletet.
A Monetáris Tanács tartja a magas kamatokat.
Nagy vita lehet még arról, Pestszentlőrinc önkormányzata kivetheti-e a repülőtéri adót, de addig is egyre több önkormányzat él a lehetőséggel, hogy két év szünet után újra bevezethetnek új helyi adókat. Van, ahol már vissza is csinálják az év elején kivetett adóemelést, néhány kreatív adónem pedig megmaradt még az előző évtized nagy adóbevezetési hullámából is.
A Repropress megkapta a szükséges engedélyt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától, így jogosulttá vált díjazást kicsikarni az online platformokból a kiadók hírtartalmaiért. A tarifát Varga Judit igazságügyi miniszternek kell majd jóváhagynia.
A döntés összefügghet a hétvégén kipattant korrupciós botránnyal.
Az Arena Mallban lesz a divatáruházlánc első magyarországi üzlete.
Az ítéletidőt pedig várhatóan az ország legszegényebb, északi régiói fogják a legjobban megszenvedni. A decemberi hidegben jelentések szerint már így is rengetegen haltak éhen, vagy fagytak meg.
Dél-Amerika két legnagyobb gazdasága közös pénzt akar, és arra számít, hogy ehhez a valutaunióhoz később más dél-amerikai államok is csatlakoznak.
Azzal, hogy Andrea Bonafede nevét használhatta Matteo Messina Denaro, gyakorlatilag szabadon mozoghatott Olaszországban, és az egészségügyi ellátáshoz is hozzáfért.
A tervezett formában nem hajtják végre a létszámcsökkentést, de felülvizsgálják a hatékonyság javításának lehetőségeit.
A Főváros nem fut neki újra a pályázatnak, inkább részvénytársasággá alakítaná az intézményt.
A gazdálkodók újabb vízhiányos, aszályos tavasztól-nyártól tartanak a legjobban. Mivel a szabályozási keretrendszert még nem hirdette meg a kormány, egyre nagyobb a tanácstalanság.
Szakemberek szerint májusban megállhat az élelmiszerdrágulás.
A tanyagondnokra bízzák a jövőben a szükséges gyógyszerek beszerzését.
Vasárnap kezdődött meg az idén a holdújév, amelynek idei szimbóluma a Nyúl, a legszerencsésebb állat a kínai hagyományok szerint. Az ázsiai országban úgy tartják: el is kel egy kis szerencse a 2022-es év után.
Varga Mihály pénzügyminiszter államtitkárát küldte az ellenzéki vezetésű költségvetési bizottságba, ahol a Költségvetési Tanács meghívott képviselői sem voltak jelen.
Az étteremmel is rendelkező üzletek további félmillióra lehetnek jogosultak.