Nőtt a bolgár hiány
 

Nőtt a bolgár hiány

Bulgária folyómérlegének hiánya tovább növekedett az idei első félévben: 1,82 milliárd eurót tett ki a félév végén, ez a hazai össztermék 7,6 százaléka.

MTI MTI

Jól fogy a 25 milliós Széchenyi kártya
 

Jól fogy a 25 milliós Széchenyi kártya

Jól fogy az április óta piacon lévő 25 millió forintos Széchenyi kártya, pedig a 10 milliósnál szigorúbb feltételekkel lehet csak hozzájutni. A Hitelgarancia (HG) Zrt. tájékoztatása szerint augusztus 10-ig 317 darab 25 millió forintos kártyára vonatkozó kérelmet bíráltak el pozitívan, ami azt jelenti, hogy összesen mintegy hat és fél milliárd forint kis- és középvállalkozói hitel fölvételét tették lehetővé.

MTI MTI

Nyolc százalékkal nőhetnek a távhődíjak Budapesten
 

Nyolc százalékkal nőhetnek a távhődíjak Budapesten

A jelenlegi számítások szerint nem lesz szükség a kormány által javasolt 18 százalékos távhődíj-emelésre Budapesten, már 8 százalék is elegendő - jelentette ki Budapest főpolgármestere pénteken, a nyitott városháza programsorozat újbudai állomásának megnyitóján.

MTI MTI

Kire nem vonatkoznak a Gyurcsány-csomag adóváltozásai?
 

Kire nem vonatkoznak a Gyurcsány-csomag adóváltozásai?

A Gyurcsány-csomag szinte valamennyi cég adózását érinti, mégis kevés vállalkozó tudja pontosan milyen járulékokat kell, s miket nem kötelező fizetnie szeptembertől. Vágyi Ferenc Róbert, a hvg.hu adószakértőjét kérdeztük a külön-, az elvárt-, illetve a házipénztár adóval kapcsolatos teendőkről, valamint az evások fizetési kötelezettségeiről.

hvg.hu hvg.hu

Hat százalékos lesz az infláció év végére?
 

Hat százalékos lesz az infláció év végére?

Decemberre 6,0-6,1 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést várnak a júliusi 3 százalék után az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint augusztusban a Monetáris Tanács 25 bázisponttal emeli a kamatot, ami az év végére 7,25-7,5 százalékra áll be.

MTI MTI

Nőtt az élelmiszerbiztonsági bejelentések száma az EU-ban
 

Nőtt az élelmiszerbiztonsági bejelentések száma az EU-ban

Az Európai Unióban az élelmiszer-biztonsági kockázatokról szóló tagállami bejelentések száma 2005-ben 22 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal az Európai Bizottság élelmiszer és takarmány gyors veszély jelzési rendszerérének (RASFF) 2005. évi adatait pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

Kisebb az MKB nyeresége
 

Kisebb az MKB nyeresége

Az MKB Bank 2006 első félévében 5,165 milliárd forint, a tavalyi első félévinél 30,8 százalékkal kisebb adózott profitot ért el.

MTI MTI

Hatszor dinamikusabb a román autópiac az európainál
 

Hatszor dinamikusabb a román autópiac az európainál

A borúlátó előrejelzések és az autópiac bővülésének lassulása dacára Romániában még mindig sokkal nagyobb az autópiac növekedési üteme, mint az uniós tagországokban: az év első felében 7,85 százalékkal nőtt az autópiac Romániában, míg az EU-ban csupán 1,3 százalékkal.

euractiv.hu euractiv.hu


Három százalékos az infláció
 

Három százalékos az infláció

A fogyasztói árak júliusban 0,2 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, és 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

MTI MTI

Leáldozik a személyi számítógépeknek?
 

Leáldozik a személyi számítógépeknek?

Új típusú kézi eszközök robbanásszerű elterjedése várható – többek közt a túl drága és komplex munkaállomások helyett - melyek megtörhetik a PC máig fennálló elsőbbségét.

hvg.hu hvg.hu

Mennyiért lehet erdőnk?
 

Mennyiért lehet erdőnk?

Erdőt venni nem kis kockázat: a valóban jó minőségűeket drágán mérik, és a kötelező teendőket sem végzik el ingyen. Ráadásul elég néhány kötelességről megfeledkezni, és máris mi fizethetünk. Néhány hasznos ötlet erdővásárlóknak.

hvg.hu hvg.hu

Pénteken drágul az olaj
 

Pénteken drágul az olaj

Pénteken drágult a kőolaj a szabadpiacon, kiigazításban a csütörtöki, 3 százalékos olcsóbbodás után, amit az okozott, hogy a londoni légimerénylet-előkészületek leleplezése után a befektetők a légiforgalmi-utazási üzemanyag-kereslet csökkenésére spekuláltak. Pénteken már ismét érvényesült az aggodalom amiatt, hogy a BP olajtársaság a jövő héten megszüntetheti a termelést Alaszkában, csőszivárgás miatt.

MTI MTI


Tőzsdezárás:nyugat-európai körkép -mérséklődő veszteségek
 

Tőzsdezárás:nyugat-európai körkép -mérséklődő veszteségek

A nagy nyugat-európai részvénypiacokat csütörtökön megrázta a Londonban leleplezett légimerénylet-előkészületek híre. A fő mutatók a több mint 1 százalékot vesztettek, de a nap végére mérséklődött a visszaesés, jobbára a légitársaságokra és az idegenforgalmi cégekre korlátozódtak a nagyobb veszteségek.

MTI MTI

Hatalmas profitot termelt a Toyota
 

Hatalmas profitot termelt a Toyota

A japán Toyota autógyár 371,5 milliárd jenes adózott eredményt jelentett az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, 39,2 százalékkal többet az egy évvel korábbi 266,9 milliárdnál. Akkor 6,9 százalékkal kisebb volt az adózott eredmény, mint egy évvel azelőtt.

MTI MTI

BÉT: a nap vesztese a Magyar Telekom és a Mol
 

BÉT: a nap vesztese a Magyar Telekom és a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 609,36 pontos csökkenéssel, 21330,77 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,78 százalékos gyengülés.

MTI MTI

Többen kaphatnak távhőtámogatást
 

Többen kaphatnak távhőtámogatást

Október 1-jétől bővül a távhőtámogatásban részesülők köre és emelkedik a támogatás összege is - tájékoztatta a hvg.hu-t a kormányszóvivői iroda.

hvg.hu hvg.hu

Jelentősen bővül a lakossági hitelezés
 

Jelentősen bővül a lakossági hitelezés

Az Inter-Európa Bank Nyrt. konszolidált adózás előtti eredménye 3293 millió forintot ért el, ami több mint 116 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatot.

hvg.hu hvg.hu

Terjeszkedő megabuli-birodalom
 

Terjeszkedő megabuli-birodalom

A közel 4 milliárd forintos piacot jelentő, évi másfél millió látogatót vonzó könnyűzenei fesztiválok zöme közvetve vagy közvetlenül a hajógyári fiesztákat szervező cég érdekeltségébe tartozik.

unknown unknown