A japán tőzsdekáosz hatására zuhant a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,77 pontos csökkenéssel, 22119,46 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,86 százalékos gyengülés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,77 pontos csökkenéssel, 22119,46 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,86 százalékos gyengülés.
Cikkünk első részében a flottaüzemeltetés általános kérdéseivel és a legjelentősebb szereplőivel ismerkedhettek meg. Ezúttal néhány vállalat, illetve járműforgalmazó flottapolitikáját mutatjuk be.
Az Oroszországból érkező gáz nyomása megfelel a szerződésben foglalt átlagos értéknek, ám az ukrán határon, Beregdarócnál átadott mennyiség továbbra is 20-25 százalékkal kevesebb a megszokottnál - közölte a Mol.
A Mol csütörtök reggel 6 órától korlátozza a nagyfogyasztók, elsősorban az erőművek gázellátását, ami azt jelenti, hogy azoknak átmenetileg olajtüzelésre kell átállniuk - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Mosonyi Györggyel, a Mol Rt. vezérigazgatójával folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatón.
Bokros Lajost 2005 december elsejével, határozatlan időre kinevezték a Közép-európai Egyetem (CEU) vezérigazgatójává - közölte az egyetem szerdán.
Szigorította a veszélyes anyagokat használó ipari üzemek működésének feltételeit a kormány - jelentette be a kabinet ülését követően Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
Cáfolta az Altus Rt azokat az állításokat, amelyeket a Magyar Nemzet című napilap tett a miniszterelnök tulajdonában lévő cég üzleti megalapozásáról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményben tudatta, hogy Gyurcsány Ferenc beperli a napilapot. Az egykor a társasági törvény megalkotásában résztvevő Sárközy Tamás szerint a napilap állítása nem állja meg a helyét.
A forint szerdán gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 251,70/80 forinton jegyezték, több mint másfél forinttal magasabban a keddi 249,90/250,00 forintnál.
Rendkívül gyorsan nő a 10 új EU-tagállam termelékenysége, s Magyarország ezen belül is a harmadik legjobb eredményt mutatja - ez derül ki abból a táblázatból, amelyet a L'Echo című belga gazdasági napilap tett közzé szerdai számában, a Conference Board vezető amerikai gazdaságkutató csoport tanulmányára hivatkozva.
A MÁV ideiglenes projekt indítását tervezi a városközpont és a Ferihegyi repülőtér közötti kötöttpályás összeköttetés megteremtésére - mondta Heinczinger István, a MÁV Rt. általános vezérigazgató-helyettese.
A Gazprom az oroszországi hidegre való tekintettel csökkentette a Magyarországra érkező gázszállítást, de ez nem okoz krízishelyzetet a gázellátásban. Kóka János gazdasági miniszter délután a Mol vezetőivel tárgyal, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről.
A nemzetközi piaci tendenciákat követte a tőzsdeindex - mondta Horváth Zoltán, a CIB (Közép-Európai Nemzetközi) Bank Rt. üzletkötője, aki szerint a Mol és az OTP húzta a tőzsde forgalmát.
Ahogy az várható volt, a Központi Statisztikai Hivatal szerdán igen kedvező adatot közölt az árak emelkedéséről; az adatok azt mutatják, hogy beköszöntött az árstabilitás korszaka - közölte Élő Norbert az MSZP-frakció országgyűlési képviselője.
Bár fontos piacbefolyásoló hírek jelentek meg kedden - köztük a tavalyi inflációs mutató, és az államháztartás januári várható hiánya - a forint árfolyamának alakulására mégsem ezek hatottak a kereskedők szerint, hanem a zloty gyengülése.
A világ egyik legtekintélyesebb angol nyelvű magazinja, a Condé Nast Traveller a világ 33 legjobb szállodája közé választotta a budapesti Four Seasons Gresham Palace szállodát.
Jelenleg csaknem 100 ezerrel több a foglalkoztatottak száma mint 2002 első negyedévében - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Egyre több külföldi cég érdeklődik bioüzemanyag gyártása iránt Romániában, tekintettel az olcsó munkaerőre és a repce termesztésére alkalmas jelentős mezőgazdasági területre – írja a Saptamana financiara román hetilap.
Több mint kétszáz kartonnyi, mintegy ötmillió forint értékű, lejárt szavatossági idejű bonbont csomagolt át egy szegedi cég. A rendőrség rossz minőségű termék forgalomba hozatalának előkészülete miatt indított eljárást.
A miniszterelnök szerint Orbán Viktornak a tb-járulék csökkentésére tett javaslata 500 milliárd forintba kerülne, és a nyugdíjak kifizetését közvetlenül is veszélyeztetné. Orbán szerint viszont ha nem jön létre egy radikális járulékcsökkentés, akkor több tízezer munkahely fog megszűnni Magyarországon.
A hétvégén bezárt egy fővárosi multiplex mozi, és ez még csak a kezdet – írja a Magyar Hírlap. A mozik négymillió nézőt veszítettek 1997 óta.