HVG

Ajelenlegi nyugdíjszabályok mellett az egyéni karrierjüket kettétörő szervezeti összevonás miatt tömegével kérik nyugdíjazásukat középkorú határőr- és rendőrtisztek. A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek hivatásos tagjainak kiváltsága, hogy ezt már 25 év szolgálati idő után, a 62 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt megtehetik. A kiváltsággal pedig azért élnek most, mert különben rosszul járnának anyagilag azok, akik 1998-99-ben az egypilléres állami nyugdíjrendszerből átléptek a magán-nyugdíjpénztárakkal kiegészülő kétpilléresbe. A Honvéd Magánnyugdíjpénztár számítása szerint egy alezredes magán-nyugdíjpénztári számláján mostanáig csak akkora összeg halmozódott fel, amely 5 év alatt elfogyna, ha abból havonta kipótolná az állami nyugdíjának azt a negyedét, amelyről, mint minden pénztártagnak, neki is le kellett mondania, amikor belépett a vegyes rendszerbe. Hozzá hasonlóan még sokan jobban járnának, ha visszaléphetnének a tb-rendszerbe. Csakhogy ezt addig teheti meg bárki, amíg pénztári tagsága nem éri el a 10 évet, és a többségnél ez 2007 végéig esedékes. A pénztári tagokra vonatkozó általános szabályok szerint egyébként csak 2013-ig - az első járadékfizetések indulásáig - lehet egyáltalában ilyen retúrjegyet váltani.

A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek alkalmazottai annak ellenére járnak rosszul, hogy kasszájuk, a zárt pénztárként működő Honvéd a piacon lévő 19 kassza közül 2006-ban a harmadik legjobb nettó hozamot érte el, és 10,15 százalékos ötéves átlaghozama a negyedik legjobb a szektorban. A jó hozamoknak, no meg annak köszönhetően, hogy a Honvédelmi Minisztérium a keresetek 8 százalékában meghatározott pénztári tagdíjat - közpénzből - 10 százalékra egészíti ki, a pénztárban 1,4 millió forint az egy főre jutó vagyon, több mint a duplája a pénztári szektor 600 ezer forintos átlagának. A Honvéd-pénztár úgy kalkulál, hogy e tagdíj-kiegészítéssel együtt is veszteség éri azt, akinek 15 évnél rövidebb a tagsága nyugdíjba meneteléig, és csak 18 év után válik kifizetődővé a magán-nyugdíjpénztári tagság.

A tb-nyugdíj számításánál többféle előnyt is élvező hivatásos állománynál most abban bíznak, hogy egy júliusi kormányhatározat nyomán számukra kedvezően módosítja majd a parlament a tb-nyugdíjrendszerbe való visszalépés szabályait (HVG, 2007. július 21.). A hasonló cipőben járó civil pénztártagok számára azonban egyelőre nincs sok remény. Őket veszteség éri, hacsak nem tudnak - a jelenlegi szabályok szerint a nők legkorábban 57, a férfiak pedig 60 éves korukban - előrehozott nyugdíjba menni úgy, hogy tagságuk még nem érte el a 10 évet.

A rosszul járó - a pénzügyi tárca becslése szerint - 140-150 ezer főnyi pénztári tagság esetleges kompenzálásáról tavasz óta folyik a szakértői vita, egyelőre eredmény nélkül. A Pénzügyminisztériumban a HVG kérdésére csak azt erősítették meg, hogy vizsgálódnak, de Pichler Ferenc szóvivő cáfolta, hogy döntés lenne az ügyben, egyébként a nyugdíjreformról folyó szakmai kerekasztal egyik májusi ülésén az hangzott el, hogy a tárca szakértői keresik a megoldást. Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter viszont harciasan ellenzi az egyenruhásoknak adandó visszalépési esély kiterjesztését. A hasonló véleményen lévő szakértők szerint azért sem lenne szabad a rosszul döntő polgárok hóna alá nyúlni, mert különben soha sem tanulnák meg, hogy az állam nem fejőstehén. Ráadásul - mondják - elegendő információ állt rendelkezésre ahhoz, hogy felelős döntést hozzanak, amikor beléptek egy kasszába.

Ugyanez természetesen a rendvédelmi szervek alkalmazottairól is elmondható, akik ha akartak, ugyanúgy tisztában lehettek saját lehetőségeikkel, mint bárki más. Ami most a téves döntést hozó egyenruhásoknak fáj, sokkal mélyebb sebeket ejt a piaci szférában dolgozó civil pénztári tagokon. Nem csak azért, mert az ő tagdíjaikat munkáltatójuk nemigen egészítette ki 10 százalékra, ebben a körben ezt jellemzően maga tette meg az, aki anyagilag megengedhette magának. A fegyveres erők és rendvédelmi szervek tagjainak szánt kiváltság amiatt is igazságtalan lenne, mert ez csak tovább növelné a leendő "mezei" nyugdíjasokkal szemben már most is meglévő előnyeik sorát. Hiszen azon túl, hogy jóval a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba mehetnek, mindenki máshoz képest kedvezőbb feltételekkel kapnak járadékot. Így például nem a szokásos életkereset, hanem az utolsó 365 napban kapott illetmény alapján számolják ki járandóságukat, márpedig ez ab start magasabb összeg szokott lenni, ráadásul igyekszenek erre az időszakra időzíteni a különböző jutalmakat és más kifizetéseket, amivel még feljebb tornászható a nyugdíjhoz figyelembe vehető összeg. Emellett a fegyvereseknél bizonyos esetekben 1 év akár másfelet is nyom a latban, ugyanannyi szolgálati idő viszont többet ér, mint bárki másnál. Mindezek alapján aligha szorulnak több pátyolgatásra a fegyveres erők tagjai, mint a döntésüket már szintén bánó civil pénztári tagok. Ráadásul a kivételes elbánás a másik oldalról nézve diszkrimináció, ami alkotmányossági aggályokat is felvet.

Az újabb kapunyitás elleni érvek között szerepel viszont, hogy előbb 2000, majd az Orbán-kormány döntése nyomán 2002 végéig bárki visszaléphetett az egypilléres rendszerbe. Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál a 2000-es határidő előtt kiértesített nyolcszáz 49 évnél idősebb tagnak azonban csak mintegy harmada élt a lehetőséggel - idézte fel a HVG-nek Fórizs Sándor, a pénztár elnöke. Az OTP Magánnyugdíjpénztár 2002 novemberében buzdította levélben 3 ezer tagját a pénztári tagság átgondolására, de kétharmaduk ennek ellenére maradt a kétpilléres rendszerben. Az OTP kasszájánál összességében mintegy 9 ezren tértek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, de ez kevesebb, mint az OTP-kassza teljes tagságának 2 százaléka.

A kárpótlás ellenzőinek nem minden érve állja meg a helyét, ugyanis a kétpilléres rendszer indulásakor még sokkal szebb jövőt festettek a magánkasszák tagsága elé, mint ami a valóságban bekövetkezett. "Képzeljünk el egy maratoni futóversenyt, ahol az egyik atléta időnként felül egy motorra, és előremegy több száz métert" - illusztrálta a HVG-nek Bíró Gergely, a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár befektetési igazgatója, miért nem tudják hozni a remélt teljesítményt a magánkasszák. A politikai döntések ugyanis szinte a nyugdíjreform indulásától rendre az állami nyugdíjaknak kedveztek, relatíve lerontva a második pillér várományait.

"A tb-nyugdíjrendszerbe azután vezették be a 13. havi nyugdíjat, hogy 2002 végén bezárult a feltétel nélküli visszalépésre nyitva tartott kapu" - emlékeztetett Puszta Anna, a Dimenzió ügyvezetője, aki szerint ez akkora kedvezmény volt, hogy mindazok, akik addig nem bíztak a tb-nyugdíjrendszerben, feladták óvatosságukat. Más elemzők arra emlékeztetnek, hogy a Medgyessy-kabinet 13. havi nyugdíjról hozott döntését megelőzően kedvezőtlenül befolyásolta a pénztártagok várományait az is, hogy az Orbán-kormány idején eltörölték a garanciajáradékot. Ezt az eredeti szabályozás szerint akkor fizették volna, ha 15 évi felhalmozás után a pénztártól származó járadék nem pótolta volna a tb-nyugdíj negyedét. Ez a garancia azonban eleve vitatható, hiszen mentőövet dobott a gyengén teljesítő pénztáraknak, s nem ösztönzött a hozamversenyre. De ha már 1997-ben jogszabályba iktatták, nyilván sokan kalkuláltak vele, eltörlése ezért alapvetően változtatta meg a játékszabályokat. Miután ez a garancia tagdíjakból töltekezett volna, fedezete már akkor veszélybe került, amikor 1998-ban az Orbán-kabinet javaslatára a parlament 6 százalékon befagyasztotta a munkavállaló által fizetett pénztári tagdíjat, holott annak az eredeti szabályozás szerint 2000-re fokozatosan 8-ra kellett volna nőnie. Ezt a szintet végül egy újabb törvénymódosítás után 2004-ben érte el. A kieső tagdíjrész négy éven át az állami nyugdíjkasszánál landolt, ezzel az összeggel és hozamaival mindenképpen kárpótolni kellene a pénztári tagokat.

HVG

Abban viszont kétségkívül igazuk van a kárpótlás ellenzőinek, hogy a kasszák indulásakor sok 45 éven felüli ember is belépett a vegyes rendszerbe, holott őket - különösen az akkor még a férfiaknál fiatalabban nyugdíjba mehető nőket - kifejezetten eltanácsolták ettől. Ugyanis már akkor kalkulálható volt, hogy nem tudnak annyi ideig tagdíjat fizetni, hogy a felhalmozódó vagyonrészből kipótolhassák az állami nyugdíj elvesző negyedét. Többségük azonban nemigen bízott a tb-nyugdíjrendszerben, valószínűleg ez magyarázza, hogy az induláskor a várt 300-400 ezer fő helyett mintegy 1,2 millióan váltak taggá. Felbuzdulásukban szerepe lehetett a tagtoborzó ügynökök rábeszélőképességének, de sokakat csábított az is, hogy 15 évnél rövidebb felhalmozási időtartam esetén egy összegben vehetik fel a felhalmozott megtakarításukat, amit befektethetnek vagy bármilyen más célra fordíthatnak. Csakhogy az így besöpörhető összegek nem érik el az 1998-ban remélt nagyságot. Ebben közrejátszik némelyik nyugdíjpénztár magas költsége és a vártnál kisebb hozama, bár az utóbbi két év hozott javulást. A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár például a tagok pénzét évente átlagosan 4,3 százalékos infláció feletti reálhozammal fejelte meg a megalakulása óta eltelt 8 esztendőben, amivel a piaci élbolyba tartozik. Rajta kívül - a megalakulásukig visszaszámolva - még legalább tíz nyugdíjpénztár reálhozama meghaladja az évi 3,4 százalékot. Márpedig ez a mérték Orbán Gábor és Palotai Dániel jegybanki elemzők modellszámítása szerint elegendő ahhoz, hogy átlagos szolgálati időt és keresetet alapul véve az, aki teljes élete során kasszatag volt, jól járjon a pénztári tagsággal. (Az elemzők ugyanis legalább évi 3,2 százalék pénztári reálhozamot tartanak ehhez szükségesnek.)

A jegybanki elemzők számításából adódik, hogy garantáltan csak annak van reménye arra, hogy jól jöjjön ki a második pillérből, aki pályakezdőként - kötelezően - lépett be egy pénztárba. Minél idősebben határozta el magát valaki önként a tagságra, annál kisebb az esélye, hogy a magánpénztári járadéka kipótolhassa a kiesett állami nyugdíjat. Ha például valakinek 20 éve van még hátra a vegyes rendszerben, a 3,2 százalékos hozam duplájával kerülhetne azonos helyzetbe egy olyan taggal, akinek még 40 éve van a felhalmozásra. Faramuci, de a pénztári tagok helyzetén leginkább az első pillér lerontásával lehetne javítani, amit viszont a politika valószínűleg már középtávon sem kerülhet el.

Papp Emília