Így lesz a hulladékból hőenergia – a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben jártunk

Az energiaválság miatt felértékelődik az alternatív energiaforrások jelentősége, ezzel a hulladékhasznosítás szerepe is. Európa harminc legnagyobb hulladéktüzelésű erőműve között szerepel a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, ami Magyarország egyetlen ilyen létesítménye. A hvg.hu Fancsalszki Róbert, a Hulladékhasznosító Mű üzemvezetőjének segítségével járta végig a hulladék útját.

Gonda Gréta

Budapest mentheti meg az ország lakáspiacát

Az idei első három negyedévben 7,7 százalékkal több új lakást adtak át, mint tavaly, de hamarosan ez a szám még nagyobbat nőhet. Budapesten majdnem kétszer annyi lakás építését tervezik, mint egy évvel ezelőtt.

hvg.hu




Roubini: A harmadik világháború gyakorlatilag már meg is kezdődött

A nemzetbiztonsági szempontok felülírják a gazdaságiakat: az USA ezért akadályozza az Európai Unió kapcsolatait Kínával, ahova amúgy épp mostanában látogat el Olaf Scholz német kancellár. A hamburgi Der Spiegel új könyve kapcsán beszélgetett el a sztárközgazdásszal, aki kincstári pesszimizmusáról híres.

Lengyel Miklós

Állampapír hitelből? Most akár több millió forintot is lehet szinte kockázatmentesen keresni

Az állampapírral elérhető hozam jelenleg jócskán meghaladhatja egy hitel kamatköltségét, ami miatt okos pénzügyi tervezéssel akár hitelből is be lehet fektetni. Egy ilyen pénzügyi manőver azonban rendszerint kockázatos, jócskán lehetnek benne spekulatív elemek. Ott van például annak a kockázata, hogy a hitelt nem tudjuk rendben törleszteni, emiatt pedig az egész konstrukció borul. A Bankmonitor szakértői szerint azonban ez a kockázat kiiktatható, ugyanis az állampapír hozama fedezheti a hitel havi költségeit, így a rendszer „önfenntartó” lehet. Természetesen a sikerhez elengedhetetlen a pénzügyi fegyelem, akiből ez teljességgel hiányzik, az inkább ne is vágjon bele a dologba.










Ma még többen csikket dobnak és felmosóvizet öntenek bele, pedig Budapest a fákat védené egy új módszerrel

Minden eddiginél jobb esélyt kínál a fák megmaradására városi környezetben egy Stockholmban kifejlesztett faültetési módszer. A technológia nem épp olcsóságáról híres, de Budapesten már jó eredményekkel kísérleteznek kedvezőbb árú, a helyi viszonyokra alkalmazott változatával. A Bakáts tér új fái már jól fejlődnek benne, és a Blahán is ezt alkalmazzák az egykori Nemzeti Színházból ittmaradt sitthalmok felett. Ráadásul nemcsak a fák fejlődnek jobban, de a városi özönvizek megelőzésében is fontos szerepet játszhat a Stockholm-módszer bevetése.