Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Csaknem 200 milliárd forintot csoportosít át a költségvetésben a kormány a szerda esti határozatával.
A kormány szerda este megjelent határozata csaknem 200 milliárd forintot csoportosít át a költségvetésben. Ennek egy része csak központi alapok közti mozgás, de például a rezsitámogatási alapból újra 21 milliárd forintot kap az Energiaügyi Minisztérium rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezéseként, továbbá 1,7 milliárdot a Mentőszolgálat és 6,5 milliárdot az iskolákat irányító Klebelsberg Alap, amelynek lejárt tartozásai nemrég kerültek be a hírekbe.
Másfél milliárdot átadtak az Országos Kórházi Főigazgatóságtól a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak, mert ez a kormányzati intézmény veszi át a kórházak üzemeltetését.
Ugyanakkor a nehezen áttekinthető adathalmaz egy másik táblázata szerint 12 milliárdot kap is a kórházakat irányító szervezet.
A Honvédelmi Minisztériumtól nemrég elvett és a Miniszterelnökségnek átadott Hungaroring szakmai feladatainak támogatása 13 milliárddal nő – ezt „a Nemzeti Sportügynökség tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai” című rovatból vették el –, és további 3 milliárd jut „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok” támogatására, 2,2 milliárd pedig kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítására.
11 milliárddal emelik az alapítványi, azaz „nem állami”, bár jórészt az állami költségvetésből működtetett egyetemek támogatását. Ezekhez az összegekhez képest kisebb tétel, de feltűnő, hogy 230 millió forintot elvesznek a szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő ágazati szakmai programokon belül az ellátottak pénzbeli juttatásaiból.
A Művészetek Palotája a működtetéséhez történő hozzájárulásként – nem tudni, miért a Gazdaságfejlesztési Minisztériumtól – kap 1,1 milliárdot.
És ami nélkül soha nincs költségvetési átcsoportosítás: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda újra kap 2,5 milliárdot kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra, valamint 5,2 milliárdot kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra.
Megszavazta az Országgyűlés a Rogán-féle digitális állam törvényt
Számos törvényjavaslat elfogadásával zárta az őszi ülésszakot és egyúttal az évet az Országgyűlés. Elfogadták például a Rogán Antal-féle mobilügyintézést lehetővé tevő jogszabályt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.