A forint árfolyama egyre mélyebbre esik: az euróval szemben 420 fölött az új rekord
Már piacnyitás előtt gyengülni kezdett a forint, azt követően a gyengülés felgyorsult. A dollár erősödik az euróhoz képest is.
Már piacnyitás előtt gyengülni kezdett a forint, azt követően a gyengülés felgyorsult. A dollár erősödik az euróhoz képest is.
Az 1592 milliárd forint pluszból, amit az első félévben kaptak az emberek, több mint 1000 milliárd elment vásárlásra, házra, autóra vagy nyaralásra. Most itt az idő, hogy spóroljanak: jön a 20 százalék fölötti infláció, jövőre is két számjegyű lesz a drágulás, a cégeknek pedig valahogyan egy durván lelassuló növekedés időszakát kellene kibírni – olvasható az MNB friss Inflációs jelentésében.
Mind az euróval, mind a dollárral szemben gyengült a magyar deviza. A fő ok vélhetően a dollár erősödése.
A negyedik helyszínt a svéd parti őrség azonosította.
A tavalyi azonos időszakban 28,3 milliárd forint adózás utáni nyeresége volt az energetikai szolgáltatónak.
Még legalább egy hétig fog tartani, amíg a Balti-tenger felszínére jutó gáz áramlását megállítják.
A diákok és szülők egyik problémája, hogy az utolsó pillanatokban közölték velük a változást.
Eddig a havi nyugdíjak folyósítása utánra szólt a határidő, ami most megváltozott, ezért panaszt nyújtott be a szolgáltatónál a Nyugdíjas Parlament.
Nem túl rossz, de van hely a fejlődésre – röviden így foglalható össze Magyarország digitális versenyképessége, azonban van egy terület, ahol az eddigieken túl további komoly fejlődésre lenne lehetőség, ez pedig az állami szektor. A témával kapcsolatban a Microsoft Magyarországhoz fordultunk, az informatikai óriásnak ugyanis komoly tapasztalatai vannak a kormányzati digitalizációval kapcsolatban.
Minisztériumi engedély kell minden nem bérjellegű kifizetéshez.
A városban a közvilágítást is lekapcsolják az éjjeli időszakra a hét nagyobb részében a spórolás miatt.
A dollárral szemben is új negatív rekord született, majd jött egy határozott (az euróval szemben tétova) emelkedés.
Két nappal azután, hogy robbanásokban megrongálódtak az Északi Áramlat gázvezetékek, a Gazprom bejelentette, hogy leállít minden gázszállítást, amely Ukrajnán keresztül érkezik Európába. Mivel a Jamalt már májusban letekerték, ha betartják a friss ígéretüket, akkor az utolsó jelentős, Európába befutó csövük a Török Áramlat meghosszabbítása, a Balkáni Áramlat lesz, mely a szerb határon lép be Magyarországra.
A kormányzati takarékoskodási intézkedések alól korábban kivételt élvező MNB saját maga fogadott el egy takarékossági programot, amelyben többek között csak 18 fokra fűtik télen az irodákat, hűvösebbre veszik a csapokból folyó meleg vizet és napelemeket is telepítenek.
Bár Szlovákia jelentős energiatermelő, mégis jelen pillanatban az ország 500 euróért veszi meg azt az áramot, amit korábban 100 euróért adott el – szemléltette a jelenlegi energiapiaci helyzetet a szlovák kormányfő.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal augusztusi nemzetközi ár-összehasonlításából az derült ki, hogy a magyar felhasználók még akkor is kedvezőbb áron kapják az energiát, mint a többi európai ország lakói, ha 20%-kal túllépik az állam által megállapított átlagfogyasztás mértékét.
A vonatkozó határozatban négy kivétel szerepel.