Újabb céget kebelez be Lázár János minisztériuma
Ezúttal a Lechner Tudásközpont feladatainak nagy részét veszi át közvetlenül az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Ezúttal a Lechner Tudásközpont feladatainak nagy részét veszi át közvetlenül az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Semmit nem kell bevinni az amúgy is téli szünetre vonult Országgyűlés elé.
Az áruházlánc töltőállomásai péntektől vasárnapig mennek alá a piaci átlagáraknak.
hvg.hu
Az agrárközgazdász úgy véli, valamikor nyáron fog fékezni az élelmiszer-infláció.
hvg.hu
A 4 milliárd lejes keretösszegű támogatást EU-s forrásokból fedezik.
MTI
A magas megélhetési költségek miatt szánták el magukat a tiltakozásra a vasúton és a reptereken dolgozók.
Lengyel Miklós
A Mol a jövő épületeként jellemzi új székházát, a fővárosiaknak azonban már csak az első "felhőkarcoló" lesz, amit vagy szeretni kell vagy utálni. A mai nap mindenesetre az ünneplésé volt egy viharos időszak után.
Amit az ukrajnai háború idején nyert az olaj a világpiacon , azt mind elveszítette. Márciusban még 140 dollárba került egy hordó Brent olaj.
Lengyel Miklós
Vagyis a bruttó minimálbér 2023-ban 230-235 ezer forint körül alakulhat.
hvg.hu
A rohamosan emelkedő árak mellett a munkavállalók olyan jelentős béremelést szeretnének, amit a vállalkozások nem képesek teljesíteni. Hosszú távú megállapodás lehet a kulcs. A foglalkoztatásért felelős államtitkár azt mondta, 15-17 százalékos lehet a minimálbér-emelés.
A vállalati autó, esetleg autóflotta fenntartását nem minden vállalat engedheti meg magának, ez azonban nem jelenti azt, hogy nélkülözni kellene az autókkal járó előnyöket.
SHARE NOW
A 480 forintos, hajdani hatósági árat így is elég messziről közelíti az új ár.
hvg.hu
Már december 16-án elindul a Budapest–Kolozsvár–Budapest járat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az autók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai egy év alatt mintegy 5 százalékkal emelkedtek, a biztosítói kárkifizetések pedig 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és az infláció hatásaként.
hvg.hu
A kormány nem dicsekszik vele, de Brüsszel nyomására szabad utat enged például a szélenergia hasznosításának vagy a tájrehabilitációs vízgazdálkodásnak. A napenergiát illetően azért kiharcolt magának pár év haladékot, ez elég lehet ahhoz, hogy mindenkinek végleg elvegye a kedvét a napelemes projektektől. Amúgy mindenről csak feltételes módban lehet beszélni, amíg az Unió nem nyitja meg a pénzcsapot.
Hiába nő a magyar GDP, a többletjövedelem jelentős része gyakorlatilag azonnal elhagyja az országot. A külkereskedelmi mérlegünk hónapok óta súlyos hiányokat mutat, a most közzétett októberi adat csak azért nem az elmúlt évek legrosszabbja, mert a júliusi és az augusztusi kicsit még ennél is rosszabb volt.
hvg.hu
Egyénileg is tudunk tenni a klímaváltozás ellen, de az államot is tettekre kell sarkallni, és közösen kialakítani olyan kereteket, amik révén a környezettudatos választás lesz a legolcsóbb és a leglogikusabb – mondja Bart István klímapolitikai szakértő a fenntarthatósággal foglalkozó TEDx-videósorozatunk záró epizódjában..
hvg.hu
Rövid idő alatt öt forinttal nőtt az euró árfolyama, jó másfél hónapja nem volt ilyen gyenge a magyar fizetőeszköz.
hvg.hu
Az ülésen az olajipari vállalat hosszú távú üzleti stratégiájáról, a gazdasági és energiaválságról, a szankciók hatásairól, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Akkora lett a magyar infláció novemberben – 22,5 százalékos –, amilyet ebben az országban 1996 közepe óta nem láttunk. De még ezen belül is van nem egy olyan termék, amelynek a drágulása egészen extrém.
Sztojcsev Iván