"Azok a hegyek izgatnak, amiket még nem másztam meg" – interjú Salman Rushdie-val
Már elkészült a Diadalváros című regényével Salman Rushdie, amikor egy vallási fanatikus megpróbálta megölni: 2022. augusztus 12-én a 75 éves írót 27 másodperc alatt 15 készszúrás érte, a gyilkossági kísérlet és a felépülése krónikáját a Kés című kötetben írta ki magából.
„Kilyukasztott bundájú hegyi medve vagyok” – beszélgetés Iványi Gáborral
A hatalom által üldözött Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze, Iványi Gábor volt a HVG Címlapsztori legutóbbi vendége. Alábbiakban a beszélgetés néhány részletét közöljük.
Venezuelától Kalotaszegig – mutatunk öt izgalmas kincset a Néprajzi Múzeumból
A két éve átadott városligeti Néprajzi Múzeumban megnyílt végre a háromezer négyzetméteres, nagyszabású állandó kiállítás. A mintegy ezer történetet elmesélő tárlat 3600, nyolc tematika köré csoportosított műtárgyából öt izgalmas darabot mutatunk be.
A hagyományos, nagy európai autószalonok fénye végleg megkopott, ezen a fronton is előretör a Kelet
A globális autópiac átalakulása, az iparágat sújtó számtalan nehézség és a digitalizáció a járműgyártással egyidős nemzetközi kiállításokra is rányomta a bélyegét. A hagyományos motorshow-k ritkulnak, a hangsúly Kínára helyeződik át.
Állítólagos kifosztások és valódi feljelentések sorozata maradt a végrehajtóknál Schadl György korrupciós botránya után
Hiába folyik a korrupciós per a Schadl–Völner-ügyben, az egykori fővégrehajtó idején kialakított módszerek tovább élnek, sőt a jelek szerint a rendőrségi nyomozásokra is hatnak.
A hétvégén Brüsszel és Moszkva közül választanak a moldovaiak
Ugyanazt akarja elérni Oroszország Moldovában pénzzel és propagandával, mint Ukrajnában rakétákkal és tüzérséggel: Moszkva-barát kormányzat hatalomra segítését. Az elnökválasztáson és EU-s népszavazáson derül ki, mennyire hatékony a „békésebb” módszer.
Szorosabbra fogta a gyeplőt a hadseregen Orbán Viktor, külföldi bevetésekről is dönthet a parlament nélkül
A honvédség rugalmasabb döntéshozatali képességére hivatkozva újabb irányítási jogokat vonna magához a kormány.
Népességcsökkenés: a számok nem támasztják alá, amit Novák Katalin és új szervezete állít
Az Európai Unió egésze nagyobb ütemben emelte a családtámogatásokat az elmúlt bő tíz évben, mint a magyar kormány, bár a gazdasága átlagosan lassabban növekedett, mint Magyarországé. Az unió népessége nem is csökkent, igaz, ehhez a vándorlási egyenleg is hozzájárult.
Autósok, figyelem: jön az olcsóbb, gyorsabban tölthető, tartósabb és a hatótávolságot növelő akkumulátor
A világ több térségében, így Európában is megtorpantak a villanyautó-eladások, de hosszabb távon az elektromosságé a jövő. A járművek lelkének számító akkumulátorok pedig folyamatosan modernizálódnak.
Annak adnánk minél többet, aki már kipróbálta a szolgáltatást – interjú Vető Bálinttal, a Mol Limo vezetőjével
Új furgonnal bővült a közösségi alapon működő Mol Limo flottája, amellyel akár egy költözést is le lehet bonyolítani. A cég vezetője, Vető Bálint arról is beszél, hogy egyre több vállalkozás veszi igénybe a szolgáltatásukat a cafeteria terhére, és a mesterséges intelligenciát is bevetik, hogy növeljék az autók kihasználtságát.
„Papa, miért jöttél ilyen soká?” – így bánt el a Rákosi-rendszer a perbe fogott kommunista káderek családjaival
A kommunisták saját kádereiket sem kímélték: az 1950-es évek koncepciós pereiben és azok után százakat hurcoltak meg, aminek generációkra kiható traumáját most a gyerekként egykor érintettek idézik fel egy új könyvben. Az egyik drámai történet főszereplői egymást sosem ismerhették.
Megütötte a főnyereményt a lítiumpiacon a világ legnagyobb vasérctermelője
Az Arcadium megvételével a Rio Tinto a világ harmadik legnagyobb lítiumtermelője lesz, és hatékony technológia birtokába jut.
Több oka is van, hogy az e-autók előretörését az átmeneti visszaesés ellenére sem lehet megállítani
Míg globális szinten bővült a konnektorból tölthető hibrid, illetve tisztán elektromos járművek eladása, Európában előbb lassult a növekedés, majd augusztus óta meredeken csökken az értékesítés. Bár a jelenség vélhetően átmeneti, a gyárak nehéz időszak előtt állnak.
Tömegek menekítik befektetésüket a kormány kamatadói elől
A kamatjövedelem erősödő adóztatására válaszul az utóbbi egy évben harmadával nőtt a tartós befektetési számlák száma, míg a rajtuk lévő ügyfélvagyon közel 50 százalékkal ugrott meg.
„Őrületesen nagy szerelem volt” – sok évtizedes adósságot törleszt a Nemzeti Galéria nagyszabású Galimberti-Dénes-tárlata
Sok évtizedes adósságot törlesztve először nyílt közös, átfogó kiállítása az 1915-ben elhunyt Galimberti Sándor – Dénes Valéria festőművész házaspárnak a Magyar Nemzeti Galériában. A páros életmű száz év után is meglepetésekkel szolgál.
Óvatosan, de eltökélten fejlesztik az autógyárak az üzemanyagcellás modelleket – már csak olcsóbb üzemanyag kellene
Egyre több észak-amerikai és európai autógyár fejleszt olyan, konnektorból tölthető hibrideket, amelyeket az elektromos üzemmód mellett nem belső égésű motorokkal, hanem hidrogénüzemanyag-cellákkal hajtanak. Annak ellenére jelennek meg ezek az új hibridek, hogy egyelőre drága az üzemanyag.
Apró szokásokból lett zen mester a salak királyaként búcsúzó Rafael Nadal
Az ezredforduló utáni férfiteniszt meghatározó trióból másodikként vonul vissza a spanyol Rafael Nadal.
Trump még mindig csodálja Putyint, Biden meg káromkodik, mint a kocsis – kitálal a Watergate-ügy veteránja
Októberi meglepetésként érkezett az amerikai elnökválasztási kampányba Bob Woodward új könyve, amely fölélesztette az aggodalmakat Trump Putyin iránti szimpátiájával kapcsolatban, és megerősítette, hogy Biden nem szíveli Netanjahut.
Mit ad nekünk Oroszország és Kína, amiért megéri megbélyegezettnek lenni? Külpolitikája miatt került baráti tűzbe Orbán
Volt, illetve jelenleg is kormányközelben lévő külügyesek is fenntartásaikat hangoztatják Orbán Viktor külpolitikai kanyarjaival kapcsolatban, ám a kormányfőnek a belső kritikákra sincs füle.
Kijev betilt, Moszkva fenyeget: az ukrajnai ortodox templomokban is kitört a háború
Templomfoglalásba és verekedésbe torkollt az, hogy életbe lépett Ukrajnában az a törvény, amely betiltja az oroszországival együttműködő ukrán ortodox egyház működését. Bár sok ukrajnai egyházi személyiség Moszkva oldalán áll, a hívők nagy része nem az oroszpártiság, hanem a hagyományok miatt tart ki.
Melegh Attila szociológus: Pusztán családtámogatásokkal nem állítható meg a népességfogyás
A demográfiai célok csak akkor teljesülhetnek, ha ehhez a reprodukciótól a migráción át az elöregedésig és a gazdasági összefüggésekig minden szempontot figyelembe vesznek – mondja Melegh Attila szociológus, a Corvinus Egyetem docense.
A semmiből talál ki nem létező anyagokat – a rendszer, ami besöpörte a Nobelt is
Beláthatatlan gyógyászati és technikai kilátásokat nyit, hogy lehetséges lesz olyan fehérjék gyártása, amelyek a természetben nem léteznek, de a tudósok úgy konstruálják meg őket, hogy a kívánt hatást érjék el. Ilyen kutatásokért ítélték oda az idei kémiai Nobel-díjat David Bakernek, John Jumpernek és Demis Hassabisnak.
Irán fenyegetőzve készül a várható izraeli ellencsapásra, de közben inog a rezsim
Megroppanni látszik Irán elrettentő ereje, amit Izrael a várható ellencsapással ki is használhat. Kérdés, Teherán tovább keménykedik-e, és a hazardírozás megmenti-e a rendszert.
A kartellcsatában részsikert aratott Bige László, de cége gigahitele és bóvli minősítése miatt van min aggódnia
Új eljárásra kötelezte a bíróság a versenyhatóságot a Bige László műtrágyakirály érdekeltségeit megabírsággal sújtó kartellügyben. A döntést mindkét fél a maga győzelmének tartja.