Hiába kérették be a japán nagykövetet a szöuli és a pekingi külügyminisztériumba, és hiába ült külön is tárgyalóasztalhoz egy iszlámábádi konferencián Macsimura Nobutaka japán és Ban Ki-mun dél-koreai külügyminiszter, egyik találkozón sem sikerült elcsendesíteni azt a parázs vitát, amelyet a tokiói oktatási minisztérium egyik múlt heti döntése váltott ki. Áldását adta ugyanis több olyan középiskolai tankönyvre, amely szépíteni igyekszik a szigetország által a 20. század első felében játszott agresszív, militarista szerepet.

A legellentmondásosabbnak azt a kötetet tartják, amelyet nacionalista történészek egy csoportja, az úgynevezett Társaság a Történelemkönyvek Reformjáért állított össze, és amelynek korábbi kiadását már négy éve is éles tiltakozás fogadta Ázsia-szerte. Noha a japán kormány követelésére azóta 124 ponton módosították a tartalmát, Szöul és Peking számára még mindig elfogadhatatlan a könyv, amely egyebek közt csak incidensnek nevezi a 300 ezer kínai életét követelő nankingi mészárlást. Az 1937-1938-ban a japán megszállók által elkövetett vérengzést egyébként több japán történész is igyekszik bagatellizálni (HVG, 2003. szeptember 27.), a most engedélyezett nyolcból pedig csak egyetlen kiadvány említi meg az áldozatok számát, a többi csak "sok halottról" beszél. A legnagyobb vihart kavart tankönyv - több másikkal együtt - nem szól azon asszonyok ezreiről sem, akiket az elfoglalt területeken szexrabszolgává tettek a japán katonák (HVG, 1996. szeptember 7.), a szigetország más akcióiról - köztük a Koreában 1910-től 35 éven át fenntartott gyarmati uralomról - pedig általában azt írja, céljuk a modernizálás, "Ázsia felszabadítása" volt.

Japánban, ahol a szakminisztérium négyévente vizsgálja felül az oktatásban használt segédeszközöket, az iskolák pedig ilyenkor döntik el, milyen kiadványokból tanítanak, nem új keletű a történelemkönyv-botrány. A The Korea Herald angol nyelvű szöuli lap összegzése szerint Ienaga Szaburo történész már 1965-ben - harmincéves huzavona után végül elvesztett - persorozatot indított a tárca ellen, mert elvetették az általa írt tankönyvet, mondván, túl sok illusztrációt tartalmaz a második világháború "sötét oldaláról". Később azt szorgalmazták, hogy a szerző a japán hadsereg kínai "agressziója" helyett "előrenyomulásról" írjon, Koreát illetően pedig ne használja a "függetlenségi mozgalom" kifejezést, hanem érje be a "lázadás" szóval.

A tankönyv-engedélyeztetési eljárás először 1982-ben lett diplomáciai csatározások témája. Akkor Kínának és Koreának sikerült elérnie, hogy váljék előírássá: az oktatásban használt kiadványokban a szomszédos ázsiai államokat is érintő események értelmezésének összhangban kell lennie a nemzetközi közvélemény által elfogadott felfogással. Éppen ezt kérte számon Tokión a kínai központi pártlap, a Zsenmin Zsipao angol nyelvű kiadása, a People's Daily, amely provokációnak nevezte a most jóváhagyott, nacionalista színezetű tankönyvet.

A kiadványt 15 japán civil szervezet is veszélyesnek tartja, mások viszont úgy vélik, véget kell vetni az önostorozó, mazochista történelemoktatásnak, a felnövekvő nemzedékeknek lehetőséget kell adni arra, hogy büszkék lehessenek hazájukra. A tokiói kormányzat azzal utasítja el a kritikát, hogy a vitatott köteteket magáncégek adták ki, rájuk pedig a szaktárca csak a ténybeli tévedések kijavítása érdekében gyakorolhat nyomást, és a 2002-től 2006-ig tartó ciklusban egyébként is az iskolák elenyésző hányada, mindössze 0,039 százaléka használta a legtöbbet támadott történelemkönyvet. A Pekingben megjelenő angol nyelvű lap, a China Daily jelentése szerint viszont a könyvesboltok polcairól nagyon gyorsan elkapkodták a hamar bestsellerré vált kötetet.

A problémát csak súlyosbította, hogy a tankönyvek újabb kiadásainak némelyikében új elem is megjelent: vitatják egy jelenleg dél-koreai fennhatóság alá tartozó, koreaiul Dokdónak, japánul Takesimának nevezett kis szigetcsoport hovatartozását. Szöul ez utóbbi miatt reagált talán a szokásosnál is hevesebben az újabb tankönyvbotrányra. A két, összesen mintegy egyötöd négyzetkilométeres kiterjedésű, kietlen és lakatlan, ám a Japán-tenger halban és egyes feltételezések szerint földgázban is gazdag térségében, a Koreai-félsziget és Japán között nagyjából félúton fekvő sziklasziget ügye jó néhány hete feszültséget okoz a két ország kapcsolataiban. Dél-Koreát ugyanis különösen érzékenyen érintette, hogy a Honsú szigetén fekvő Simane kormányzóságban az idén február 22-én Takesima napjaként új ünnepet vezettek be, mondván, száz éve ezen a napon nyilvánították e japán régió részévé az évszázadok óta vitatott hovatartozású szigeteket. Szöulban a közvélemény dühödt tüntetésekkel reagált a hírre, és akadt, aki tiltakozásul öngyilkosságot követett el.

Ebben a helyzetben a tankönyvvita csak az utolsó csöpp volt a pohárban, így alighanem alaposan megkésett Koizumi Junicsiro japán miniszterelnök múlt keddi nyilatkozata, amelyben hangoztatta: reméli, hogy a nézeteltérés nem fog megártani az amúgy rohamosan fejlődő, sokoldalú japán-koreai kapcsolatoknak, a két nép barátságának. Ro Mu Hjun dél-koreai államfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lapnak a minap adott interjújában viszont - a történelemhamisító szándékra is utalva - arról beszélt, hogy noha Tokió az utóbbi években többször is bocsánatot kért a múlt bűneiért, mostanában olyan lépéseket tesz, amelyek érvénytelenítik ezeket a nyilatkozatokat.

Kínában is heves reakciót váltott ki a tankönyvügy. Olyannyira, hogy a pekingi japán nagykövet végül arra kérte a helyi hatóságokat, gondoskodjanak honfitársai biztonságáról, miután több japán érdekeltségű üzletet is támadás ért. Pekingben szombaton mintegy tízezren vettek részt egy Japán-ellenes tüntetésen, míg az egyik legnagyobb kiskereskedelmi szövetség, amelynek 650 tagszervezete összesen évi mintegy 48 milliárd dollár bevételt mondhat a magáénak, a japán áruk bojkottjára szólított fel. A felhívás tíz társaságra vonatkozott, köztük az egyik legnagyobb sörfőzdére, az Aszahira, továbbá az��suzu autógyárra, amely tavaly 31 ezer teherkocsit és buszt adott el Kínában. Azzal gyanúsították őket, hogy pénzzel segítették a vitatott tankönyv kiadását. A Bloomberg hírügynökség jelentése azonban arra utal, hogy a spontán gazdasági válaszlépés egyelőre jelképes maradt, mivel az érintett cégek - miközben sorra utasították vissza a nekik címzett vádat - jelezték: nem érzékeltek visszaesést az évi 205 milliárd dolláros kétoldalú összforgalmával Japán számára kulcsfontosságú kínai piacon.

A botrány politikai hatása ennél sokkal súlyosabb lehet. Szöul jelezte, hogy nemzetközi fórumokon is felveti a problémákat, és Pekinggel együtt egyértelművé tette: az eddiginél is határozottabban ellenzi a tervezett ENSZ-reformok (HVG, 2004. december 11.) azon pontját, amely szerint Japán a Biztonsági Tanács állandó tagjává válhat. Dél-Koreában már 1 millióan, Kínában pedig 10 millióan írták alá az ez ellen tiltakozó petíciót, egyebek közt arra hivatkozva, hogy - mint azt a Venhuj Pao sanghaji lap írta - nem lehet a nemzetközi közösség felelős tagja egy olyan ország, amely "nemcsak nem tudja tisztességgel kezelni történelmét, hanem újra és újra meg is hamisítja azt".

POÓR CSABA