Emlékszem, amikor a közgazdászprofesszorom a Gresham-törvény definícióját kérdezte tőlem, én gépiesen hadarva feleltem. Rám nézett – nem valami elégedetten, noha a válasz helyes volt –, és megkért, hogy akkor most magyarázzam el a nagymamámnak. Ez már sokkal nehezebb feladat volt. A professzornak szakzsargonban adott válaszomat nagyanyám nem értette volna meg. Ugyanez a helyzet az éghajlattal és a globális felmelegedéssel is. Kevesen értenek az éghajlatkutatáshoz, pedig az általános felmelegedés alapvető mechanizmusa meglehetősen egyszerű.

Vegyünk egy példát: a Fehér Ház 2016 novemberében hozta nyilvánosságra az évszázad közepéig szóló átfogó dekarbonizációs stratégiáját. A mi szemszögünkből nézve azonban a dekarbonizáció (magyarul szénmentesítés) kifejezés valójában nem a célt határozza meg, hanem a problémát írja le: az emberiség „szénmentesítette” a Földet azzal, hogy eltávolította belőle az elemi szenet, azaz eltüzelte a szenet, a kőolajat, a földgázt, kiirtotta az erdőket, illetve helytelenül művelte a termőföldeket. A dekarbonizáció – vagy szénmentesítés – kifejezés rendszerint, ahogy jelen esetben a Fehér Ház szóhasználatában is, arra utal, hogy váltsuk fel a szenet, olajat és gázt megújuló erőforrásokkal. Gyakran ezt a fogalmat használják azonban arra is, hogy a klímaváltozás elleni harc átfogó célját meghatározzák – még akkor is, ha a „szénmentesítés” kifejezés nem különösebben ösztönző hatású, viszont könnyen félreérthető.

Egy másik kifejezés, amelyet a tudósok használnak, a „negatív kibocsátás” – ennek semmilyen nyelven sincs értelme. Képzeljünk el egy negatív házat vagy egy negatív fát. Valaminek a hiánya a semmi. A kifejezés a légkör szén-dioxid-tartalmának megkötésére vagy csökkentésére vonatkozik. Mi ezt szénmegkötésnek nevezzük. Pozitív, nem pedig negatív érték. Ez újabb példája annak, amikor a klímanyelv eltávolodik a köznyelvtől és a józan észtől.

A klímaváltozásról szóló írások és retorikai fordulatok nyelvezetének jelentős része erőszakos: a szén-dioxid-kibocsátás elleni háborúról, a globális felmelegedés elleni küzdelemről, a fosszilis tüzelőanyagok elleni csaták frontvonaláról szólnak. A cikkek a kibocsátás lefaragását emlegetik, mintha bozótvágó kés volna a kezünkben. Az ilyen szóhasználat érthető, hiszen jól kifejezi a helyzet súlyosságát, azt, hogy egyre kevesebb idő áll rendelkezésünkre a globális felmelegedés kezelésére. Igen, az olyan szavak, mint a „harc”, a „küzdelem” és a „keresztes hadjárat”, arra utalnak, hogy a klímaváltozás az ellenség, amelyet el kell pusztítani.

Az éghajlat a földi biológiai aktivitás, valamint a levegőben zajló fizikai és kémiai jelenségek következtében alakul ki, és nem más, mint a jellemző időjárási körülmények hosszú távú alakulása. Az éghajlat mindig is változott, és a jövőben is így lesz: a klimatikus ingadozások az okozói mindennek, az évszakok változásától kezdve az evolúcióig. A cél az, hogy a globális felmelegedés emberi eredőinek kezelésével és a szén földbe való visszajuttatásával megváltoztassuk az éghajlatra gyakorolt hatásunk irányát.

A kibocsátás kezelése, lassítása vagy megfékezése szükséges, de nem elegendő. Ha rossz úton járunk, akkor ezen az sem változtat, hogyha lassítjuk a tempót. Az emberiség számára egyetlen célnak van értelme, mégpedig hogy visszafordítsuk a globális felmelegedést. Ha pedig mi – legyünk szülők vagy gyerekek, tudósok vagy politikusok, avagy egyszerű földlakók – nem nevezzük meg a célt, kevés eséllyel valósíthatjuk meg.

A fenti cikk a Paul Hawken Visszafordítható című könyvének szerkesztett részlete. A kiadványban kutatók, szakemberek és elkötelezett politikusok egy tudományosan alátámasztott, gazdaságilag rentábilis, előremutató javaslatcsomagot készítettek a klímakatasztrófa megállítására. A könyv 100 innovatív megoldást mutat be közérthető módon az élet különböző területeiről. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.