A negatív képesség kifejezést először John Keats használta bátyjának címzett levelében, 1817. december 21-én. A költő csodálta Shakespeare különleges képességét, „aminek következtében képes megmaradni bizonytalanságok közepette, titkok, kétségek közt, anélkül hogy irritáló módon kapkodna a tények és a ráció után.”

A pozitív képesség az a hozzáértés, jártasság, kompetencia, amely a tevékenységek, a munka és a teljesítmény során felhalmozott tudásra alapul. Ezzel ellentétben a negatív képességek – a várakozás, a türelem, a megfigyelés és a hallgatás – a nemtudásra és a nemcselekvésre épülnek.

A negatív képesség fogalma Robert French, Peter Simpson és Charles Harvey kutatásai nyomán vált ismertté az üzleti életben és a vezetéstudomány világában. Véleményük szerint „ez a képesség biztosítja, hogy nem defenzív módon kapcsolódunk a változáshoz, és nem sodor el minket a puszta reagálás nyomasztó kényszere”.

A hatékony munkavégzéshez mind a pozitív, mind pedig a negatív képességekre szükségünk van. Ha a pozitív képességek jelentősége túl hangsúlyossá válik, az mániákus cselekvéstípus kialakulásához vezethet. A negatív képességek előtérbe kerülése viszont passzivitáshoz és tétlenséghez vezethet. Egyiket sem szabad a másiknál többre értékelni.

A pozitív és a negatív képességek ötvözésével azonban lehetővé válik, hogy a bizonyosság és bizonytalanság határán dolgozzunk, és érzéseinket és gondolatainkat kordában tartsuk, így ellen tudunk állni annak a nyomásnak, hogy elvesszünk a részletekben.

A mindennapokban óriási a nyomás rajtunk, hogy folyamatosan teljesítsünk, elérjünk valamit, hatékonyak legyünk. A munkahelyeken minden a cselekvés, a gyorsaság, a magabiztosság dicséretéről szól. Ezeket a jellemzőket többre értékeljük a türelemnél, a lelassulásnál, a gondolkodás céljából beiktatott szüneteknél, az új ötletek megfogalmazásánál és a feladataink emberi oldalról való megközelítésénél. Ebben az összefüggésben a negatív képességeket kevésbé tartjuk nagyra.

Pedig pontosan ezek a képességek szükségesek a haladás megkönnyítéséhez, a tanulás és a fejlődés elősegítéséhez. Ezt nevezi French, Simpson és Harvey „kreatív képességnek” - amire most jó pár iparágban szükség lesz az elkövetkező években. A kreatív képesség köztes tulajdonság: a laissez-faire hozzáállás és a kényszeres cselekvés közötti kontinuumban helyezkedik el, valahol a semmittevés és a szüntelen cselekvés között.

A csend hangja

A mindennapokban olyannyira függővé váltunk a cselekvéstől, a folyamatosan elfoglalt ember ideáljától, hogy kizárjuk a belső hangot, elnémítjuk a finom üzeneteket, azokat a tudatalatti történeteket, amelyeket meg kellene hallanunk.

Silence (Csend) című művében John Biguenet megrázó történetben meséli el, miként kellett családjának elmenekülnie New Orleans-i otthonukból a Katrina hurrikán elől. A krízishelyzet váratlan következményeként onnantól kezdve nem tudott olvasni. Képtelen volt elhallgattatni annyira a tudatát, hogy az olvasáshoz szükséges mentális tér megteremtődjön. Biguenet ezen az élményen keresztül tapasztalta meg, hogy az olvasáshoz és az odafigyeléshez szükség van arra, hogy képesek legyünk csendet teremteni önmagukban.

Ha csend van, erősebben tudatosul bennünk saját rossz közérzetünk, haragunk vagy frusztrációnk, szorongásunk, idegességünk. Amikor nem hallgatunk, elmerülünk az érzékeléssel összefüggő információkba, nem ismerjük fel a félelmeinket, nem figyelünk a belső hangra. A csend nemcsak kihívás, konfrontáció és egyfajta üresség, hanem lehetőség és alkalom a változtatásra.

Ahogyan a nemcselekvés sem a tett hiányáról szól, a csönd lényege nem a hangnélküliség. Sokkal inkább szól valami másnak a jelenlétéről: a létezés egy módja, odafigyelésre való hajlandóság, egyfajta tér a hangok számára, ahol megpihenhetünk. A csend lehetőséget ad a higgadt belső hangnak, hogy segítsen nekünk lelassulni, segítsen újra talpra állni. Halkan azt súgja, van időnk. 

A csend olyan, mint egy bölcső, elringatja az erőfeszítéseinket és a vágyainkat. Néma tér: átsegít bennünket a mindennapokon, közben pedig olyan nagyobb világokkal köt össze, amelyeket a teljesítményért való állandó küzdelmeink során még nem fedeztünk fel. A csend a lélek szünete a szabadságért.

A fenti cikk Steven D’ Souza és Diana Renner A nemcselekvés című könyvének szerkesztett részlete. Miért nem lehetünk igazán eredményesek a szüntelen stressz és szorongás mellett? Hogyan ellensúlyozzuk a túlterheltség hatásait? Miként lehet kevesebb cselekvéssel többet elérni? Kiderül a könyvből, amit itt rendelhetnek meg kedvezménnyel.