Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ray Barker azt fontolgatja, hogy eladja teljesen átlagosan berendezett, londoni minigarzonját.
Ray Barker azt fontolgatja, hogy eladja teljesen átlagosan berendezett, londoni minigarzonját. A kreatív iparban dolgozó Barker azért vett a nyűzsgő divat fellegvárának számító Knightsbridge-ben lakást, hogy ne kelljen vidéki lakásából hosszú órákat vonatoznia, amikor éppen Londonban dolgozik - írta a Daily Mail.
Bár Barker, mint azt félig viccesen kihangsúlyozta, csak aludni járt a lakásba, igen szép emlékei fűződnek a garzonhoz. "A kinyithatós kanapémon ülve járkálás nélkül ki tudok takarítani a lakásban. Sőt, tulajdonképpen el is tudok mosogatni. És ki tudom nyitni az ajtót, meg tudok kávét főzni, meg reggelit készíteni. Azt hiszem, a lakás a hölgy ismerőseimnek is nagyon bejött" - mondta Barker.
Az 5 négyzetméteres lakhely korábban egy 60 négyzetméteres lakás tárolóhelyisége volt, amit később leválasztottak, és külön lakásként kezdtek árulni 1987-ben. Baker egy minisztériumi tiszviselőtől vásárolta a lakást 2007-ben 35 millió forintért (120 ezer fontért).
Ingatlanszakértők szerint az 5 négyzetméteres, átlagos berendezésű lakás jelenleg 60 millió forintot (200 ezer fontot) ér. Vagyis, ha bejön a jóslat, a férfi négy év alatt 60 százalékos profitot realizálhat - pusztán a lakása értéknövekményéből adódóan. Ami azért - különösen ingatlanpiaci válság idején - egyedi befektetésnek sem utolsó.
Bár a londoni lakóingatlanpiacot - a hitelezés lellásán keresztül - érzékenyen érintette a válság, a gazdagabb és szebb környékeken még növekedni is tudtak a lakásárak. Ebben egy új londoni divat is szerepet játszhatott, amiről ingatlantanácsadók számoltak be. "Évek óta növekszik a kereslet a minél kisebb, de minél jobb helyen lévő londoni lakások iránt. Egy ilyen ingatlan tulajdonosának névjegykártyáján ugyanis bizonyos társasági körökben nagyon imponáló lehet egy londoni elitutcában felmutatott postacím" - mondta egy szakértő.
MIndenesetre Ray Barker már ki is nézett magának egy skóciai kastélyt, amelyet a londoni mini garzon vételárából szeretne megvásárolni. "Szerintem őrült vicces, hogy évekig egy ládában éltem, most meg egy hatszáz éves vidéki kastélyban fogok élni" - nyilatkozta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és megtörtént a csoda. A 33 éves amatőr alkotó ma befutott művész, olyanok veszik a képeit, akiket korábban, csaposként, legfeljebb kiszolgálhatott volna.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
A beregszászi konzulátuson, majd a csíkszeredai főkonzulátuson dolgozott.