Szentendrét nem fogja elönteni az árvíz

A szentendrei kistérség mindig is a veszélyeztetett területek közé tartozott, a korábbi áradások oly mértékű károkat...

  • ingatlanmenedzser.hu ingatlanmenedzser.hu
Szentendrét nem fogja elönteni az árvíz

A szentendrei kistérség mindig is a veszélyeztetett területek közé tartozott, a korábbi áradások oly mértékű károkat okoztak, melyek indokolttá tették az árvízvédelem fejlesztését. A város önkormányzata több éve azon dolgozik, hogy Szentendre lakossága és vállalkozásai maximális biztonságban érezhessék magukat, és a történelmi műemlékek megőrzése is biztosított legyen.

Szentendre Város Önkormányzata a pályázati támogatás elbírálásának első, előkészítési szakaszán sikeresen túljutott, és ha a második forduló is pozitív eredményekkel zárul, nagy összegű uniós támogatással megvalósulhat a védmű megerősítése és mobil árvízvédelmi fal kiépítése. Ezáltal nemcsak Szentendre lakossága élhet nagyobb biztonságban, de a történelmi óváros védelme is hatékonyabb lesz.

A fejlesztés előkészítési szakaszában megnyert 40 millió forint pályázati támogatásnak köszönhetően 2009-ben elkészült a védőrendszer kiépítésének terve, mely szerint első lépésben megerősítik a jelenlegi gátat, majd egy mobil árvízvédelmi falat húznak fel a 300 méteres szakaszon. A mobil árvízvédelmi fal egy innovatív megoldása az árvíz elleni védekezésnek, hasonló technológiával legközelebb Párkányban találkozhatunk. Előnye, hogy csak árvízvédelmi készültség esetén helyezik ki egy a mindennapok során nem zavarja a városképet.

A tervezett beruházás közel több mint 1 milliárd forint pályázati támogatásból valósulhat meg, mely eredményeként a megépített, felújított gát és a tervezett mobil árvízvédelmi fal a jövőben állni tudja majd a küzdelmet a természet szélsőségességével szemben, megfelelő alapot biztosítva Szentendre további fejlődésének. A probléma nem pusztán helyi érdekeltségű, hanem kiemelten fontos kérdés a teljes közép-magyarországi régiót érintően, mert megfelelő védelmi infrastruktúra és védekezés hatalmas költségeket emészt fel, hátráltatva a nemzetközi versenyképesség és fenntartható fejlődés elősegítését.

„Elsődleges feladataink közé tartozik a városlakók biztonságának és biztonságérzetének megteremtése. Túljutva a pályázati szakasz első fordulóján jó esélyekkel indulunk a teljes, kivitelezéshez elegendő támogatási összeg megnyeréséhez.” – nyilatkozta Dr. Dietz Ferenc, a város polgármestere. „Külön projekt keretében az árvíz védmű megépítését egészen a 11-es útig folytatnunk kell.”

A projekt befejezésével egy biztonságos és környezetvédelmi szempontból is időtálló árvízvédelmi rendszer valósul meg, mely megfelel az EU által támasztott követelményeknek és Szentendre történelmi hangulatának is.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.