Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Frizbi műsorvezetője nem egy egész szállodát, csupán egy 55 négyzetméteres apartmant vásárolt Balatonföldváron -...
A Frizbi műsorvezetője nem egy egész szállodát, csupán egy 55 négyzetméteres apartmant vásárolt Balatonföldváron - írja a Bors. Hajdú a lapnak elmondta, gyerekkora óta Balatonföldváron nyaral, ráadásul ott ismerte meg asszonyát, a most nyolc hónapos terhes Sarka Katát. "Ezért is vásároltam ezt az 55 négyzetméteres partmenti apartmant, ám hangsúlyozom, az apartmanház nem az enyém" - nyilatkozta a lapnak a műsorvezető.
Egy internetes kommentelő szerint Hajdú Péter az új építésű Villa Port Resort apartmanházban vásárolta lakását. Lapunk felhívta a beruházó képviselőjét, hogy ellenőrizze az információt, ám Papp István elmondta: nincs felhatalmazva arra, hogy vevői nevében nyilatkozzon, egyben perrel fenyegette meg lapunkat.
Korábban egy kollégája ugyanakkor kérdésünkre válaszolva már megerősítette, hogy Hajdú itt vett lakást, és hogy Papp István "tartja a kapcsolatot Péterékkel", ám ezt a nyilatkozatát később visszavonta.
A beruházó honlapja szerint egyébként az apartmanházban egy 55 négyzetméteres lakás nettó 40 millió forintba kerül. Az első emeleti, egyszobás, étkezős-nappalis lakáshoz egy 14 négyzetméteres terasz is tartozik.
Képek az apartmanházról:
A Villa Port Resort elhelyezkedése Balatonföldváron:
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.