Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kolontár polgármestere, Tily Károly kedden fél nyolckor jelentette be, hogy találtak egy negyedik halálos áldozatot...
Kolontár polgármestere, Tily Károly kedden fél nyolckor jelentette be, hogy találtak egy negyedik halálos áldozatot, egy három hónapos csecsemőt, akit az ár sodort magával.
A rendőrség nem tudta megerősíteni a negyedik áldozatról szóló híreket. A katasztrófavédelem és a rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy egy negyedik áldozata is lenne az iszapömlésnek. Később cáfolták a csecsemő haláláról szóló híreket.
Hétfő este még hét eltűntet kerestek, egyikükre, egy hároméves kisgyermekre holtan találtak rá, a többi hatról továbbra sincs hír.
Három ember meghalt, hatan eltűntek. Összesen 113 sérült van. Ketten életveszélyesen, hatan súlyosan sérültek meg.
Négyszáz embert kellett kitelepíteni.
Tovább fertőz a vörösiszap
A mérgező, súlyos égési sérüléseket okozó vörösiszap a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából ömlött Kolontárra. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt el az ügyben.
A vörösiszap nehézfémeket is tartalmaz, gyomorba jutva vagy belélegezve mérgező is lehet. Ez utóbbi veszély jelenleg nem áll fenn, mivel folyamatosan esik. Devecseren több tucatnyi katonai jármű sorakozik, a forgalmat védőmaszkos rendőrök irányítják. A kiürített házakat is rendőrök örzik. A városban keddel elmarad a tanítás, mivel a helyi iskolából ideiglenes szállást alakítottak ki.
Folyik a kármentesítés, még nem tudni, hova szállítják a mérgező üledéket. Az erősen lúgos vörösiszap semlegesítésére három helyszínen savasító folyadékot öntöttek a Marcal folyóba, amely a hétfői gátszakadás után szennyeződött.
Jelenleg megpróbálják elzárni a megsérült zagytározót, honvédségi helikopterekkel semlegesítő folyadékot juttatnak a Marcal folyóba, illetve több száz tonna gipszet öntenek a még hömpölygő iszaplavinába. Honvédségi tartálykocsikból az éjjel és hajnalban Marcaltő, Mórichida és Malomsok településeknél, a hidakról magnézium- és kalcium-nitrátot öntenek a folyóba, de ecetsavra is szükségük lenne a semlegesítéshez. Azért kell a folyadékot a Marcalba önteni, hogy megakadályozzák, hogy a szennyeződés a Rábába, majd a Dunába jusson.
A katasztrófavédelem szakemberei a környéken lerakódott iszapot is eltávolítják a szennyezett földdel együtt. Hogy az eltávolított földet pótolják-e, az majd a kármentesítés későbbi szakaszában dől el. Töttősnek arról még nem volt megerősített információja, hogy hol helyezik el a veszélyes hulladéknak számító iszapot. A kármentesítés a szakértők óvatos, előzetes becslései szerint hetekig is eltarthat.
Az átszakadt tárolóból ömlő iszap hét települést értint, Tüskevár, Kolontár, Kisberzsen, Somlóvásárhely, Apácatorma, Devecser, Somlójenő településeket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.