Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Október 16-án adták át az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díjat.
Október 16-án adták át az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díjat. A győztes, dél-koreai diákcsapat által összeállított projekt a városi tér jelenségét és a fény irányítását helyezte előtérbe. Koncepciójuk lényege, hogy megpróbálták a fényt az építészet materiális közegébe átültetni.
„A fény egy nem kézzelfogható építészeti elem. Azzal, hogy kihagytuk az olyan fizikai, korlátozó tényezőket, mint a falak és a tető, a fény különleges változatosságot volt képes alkotni a térben” – mondták a tervezők, név szerint Park Young-Gook, Kim Dae Hyun, Choi Jin Kyu és Kim Won Ill, akik mindannyian a szöuli Hanyang Egyetem hallgatói.
A nemzetközi szakemberekből álló zsűri elnöke, Magda Mostafa szerint több faktor is szerepet játszott abban, hogy a pályamunka az első helyen végzett. „Széleskörűnek és megvalósíthatónak tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy egy olyan üggyel foglalkozik, amely több éghajlati övezetben is felmerült problémaként.”
A hollandiai Delft Műszaki Egyetem kínai származású hallgatója, Joe Wu nyerte meg a második díjat a „Fényszökés a hézagok közt” című projektjével, amely tulajdonképpen Hong Kong szélsőséges nagyvárosi fejlődésének gyakorlati elemzése. Joe Wu a második díjat egy három diákból álló csapattal osztja meg, akik a kínai Tianjin Egyetem Építésziskolájának hallgatói. „Napfény sűrítésének variációi” című munkájuk a napfény és a nagyvárosi emberek viselkedésének kapcsolatát vizsgálja.
A három győztes mellett a zsűri nyolc különdíjat is kihirdetett, melyeket 5 különböző országból érkezett pályázó vihetett haza. A Nemzetközi VELUX Díj gálaestjén kiosztott elismerések összértéke 30.000 euró volt; az első helyezett projekten dolgozó hallgatók munkáját 8.000, míg az őket segítő tanárokét 2.000 euróval jutalmazták. A második helyezettek esetében a díjak értéke 4.000, illetve 1.000 euró volt, míg a különdíjasok és tanáraik 1.000, valamint 250 eurót kaptak.
Magyarországról 15 db pályamű érkezett be, melyeket összesen 39 diák készített a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem (Győr), a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kar és Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Kar hallgatói közül.
A VELUX Magyarország Kft. értékesítő vállalatának ügyvezetője, Őz Beáta a pályázatot és a beérkezett munkákat értékelve elmondta: ”A Nemzetközi VELUX Díj jelentőségét támasztja alá az a tény, hogy az idei évben közel 700 pályázat érkezett. A hagyományokat követve 2010-ben is több magyar hallgató küldte be ötletét, s bár a legutóbbi alkalommal ellentétben idén nem született magyar győzelem, a kreatív pályázatok nagyon inspirálóak számunkra. Különösen annak örültünk, hogy a résztvevő diákok nagy része a pályamunkák tervezése során kiemelt figyelmet szentelt a fenntarthatóság kérdésének is.”
A Nemzetközi VELUX Díj átadására egy nagyszabású eseménysorozat keretében került sor La Rochelle-ben. Innen indult ugyanis az öt kontintenst érintő egyéni vitorlásverseny, a VELUX 5 Oceans, ahol hat ország vitorlázói vetették alá magukat a megmérettetésnek: Lengyelország, USA, Belgium, Kanada, Nagy-Britannia, valamint Ausztrália képviseltette magát. A kihajózás megtekintése mellett az érdeklődők részt vehettek a VELUX Cégcsoport „Fenntartható életmód” rendezvényén is, ahol a 2009-es koppenhágai klímacsúcson bemutatott VELUX Ház is látható volt, benne a hatalmas „Digitális Nap” fény-installációval.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.