Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kisalfold.
A kisalfold.hu szerint a városvezető hangsúlyozta, egy ekkora beruházás tervezésénél számoltak a társasági adóra vonatkozó kedvezmények igénybe vételi lehetőségével, és azoknak a nagy vállalatoknak a támogatásával, amelyeknek érdeke, hogy ilyen létesítmény épüljön Győrben. Többek között az AUDI is támogatását fejezte ki a projektet illetően.
A társasági adó kedvezményei kapcsán a sportági szakszövetségekhez beérkezett pályázatokban igényelt összegek nagysága alapján azonban az látható, hogy reálisan nem igényelhető akkora támogatás, amely egy ilyen csarnok megépítését tudná biztosítani.
A bizonytalan gazdasági környezet és a jövő évi adózási kérdések nyitottsága miatt a győri önkormányzat egymaga felelősségteljesen jelenleg nem vállalhatja egy olyan létesítmény megépítését, amely miatt hosszú éveken keresztül nem lenne forrás semmilyen más fejlesztésre. A város vezetése az ország nehéz gazdasági helyzetében Győr stabil költségvetési helyzetének fenntartását, intézményeinek biztonságos működtetését továbbra is elsőrendű feladatának tartja - idézte a közleményt a kisalfold.hu.
Borkai korábban úgy nyilatkozott, hogy az új multifunkcionális győri Aréna az önkormányzati ciklus végére, 2014-re épül meg. A győri közgyűlés által március végén egyhangúlag elfogadott, 2014-ig szóló gazdasági programban szintén ez szerepel. A csarnok helyszíne a 83-as főút mentén, a Tescóval és a Decathlonnal szemben körvonalazódott. Az önkormányzat az idei költségvetésben az Aréna területszerzésére, tervpályázatára és az engedélyezési tervekre 350 millió forintot különített el. A beruházás várhatóan 2,5 milliárd forintba került volna. - emlékeztetett a portál.
Álmok,álmok
Egy multifunkcionális csarnokról Győrben már 2008-ban is szó volt, portálunk közgyűlési előzeteséből kiderül, hogy akkor az építményt Adyvárosba tervezték.
Mindezekkel együtt lényeges kérdéseket vet fel a csarnok ügyével kapcsolatban az is, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) döntése értelmében Magyarország és Horvátország rendezi meg a 2014-es női Európa-bajnokságot.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.