Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A szórás még így is nagy: Békésben 1-2 millió forintért is lehet házat venni, a Balatonnál ennyibe kerül egy négyzetméter.
Már a rajt előtt élénkülést okozott az állami lakástámogatási rendszer júliustól elérhető új eleme, a falusi csok. Az új kedvezménynek megfelelő településeken májusban 14 ezer 835 lakóingatlan várt eladásra, június utolsó hetében már 15 ezer 220, ami egy hónap alatt 2,5 százalékos növekedésnek felel meg – közölte az ingatlan.com.
"Új keresési szempontot hozhat a költözést tervezők számára a falusi csok. A nagyobb városokban jellemző árszinteknél alacsonyabb áron lehet másik lakóingatlanba költözni az állami kedvezmény segítségével. Ez azt jelenti, hogy a nagyvárosoktól akár 40-50 kilométerrel messzebbre is merészkedhetnek a lakásvásárlók. A közlekedési infrastruktúra fejlődésével idővel pedig még távolabbi települések is felkerülhetnek a vevők térképére" – hangsúlyozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az ingatlan.com elemzése szerint június utolsó hetében a falusi csokos kínálatban szereplő ingatlanok árában óriási volt a szórás: akadnak 8-10 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárral rendelkező települések. Ilyen például a borsodi Szászfa, a szabolcsi Ömböly, vagy a békési Mezőgyán, ami azt jelenti, hogy ezekben a falvakban akár 1-2 millió forintért is ingatlanhoz lehet jutni. A falusi csokos települések közül Balatonakali volt a rekorder az 1 milliós átlagos négyzetméterárával júniusban, csakúgy, mint májusban.
Az ingatlan.com adatai szerint júniusban több mint 2100 falusi csokkal érintett településen kínáltak eladásra lakóingatlant, az érintett települések átlagárainak középértéke 9 millió forint volt. Az átlagárakat vizsgálva Balogh László elmondta, hogy a legdrágább árszinttel rendelkező települések a főváros, a Balaton vagy az ország nyugati határvidékén találhatók. Bár egy évvel korábban még nem lehetett tudni arról, hogy elindul a falusi csok, de az annak megfelelő települések átlagárainak középértéke tavaly júniusban 8 millió forint volt. Tavalyhoz képest így több mint 10 százalékkal emelkedett az érintett településeken eladó ingatlanok kínálati ára.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.