Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Zaj? Az lesz.
A lakóházaktól mindössze nagyjából 50 centiméterre épül új, az autós forgalom számára tervezett felüljáró Kairóban. A Teraet Al-Zomor felüljárót még nem adták át, de az eddig megjelent képek alapján már most lehet valami fogalmunk arról, mekkora zajra fognak kelni és feküdni az itt élők:
A híd kivitelezői szerint nem ők hibáztak, hanem a lakóházak tervezői: azokat épültek túl közel a híd tervezett nyomvonalához.
A felüljáró 12 kilométer hosszan szeli majd át Egyiptom fővárosát, és bődületes pénzbe kerül az adófizetőknek: nagyjából 5 milliárd egyiptomi fontot költenek rá, ami hozzávetőlegesen 100 milliárd forintot jelent.
A kivitelezők arra számítanak, hogy néhány házat el is kell majd bontaniuk. Az itt lakókat állítólag kártalanítják.
(Via Arab News)
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?