Újabb elemmel bővült a kormánypárti sajtóban 'városháza gate' névre keresztelt „ügy”, ezúttal a kormánypárti sajtóban előszeretettel idézett Anonymus-maszkos férfi bejelentésére hivatkozva.
Mielőtt rátérnénk arra, mi hangzott el, érdemes az előzményeket sorba venni. Csütörtökön azt írta a NER-közeli Index, hogy értesülései szerint a főváros el akarja adni a Városházát. A portál cikkére reagált Karácsony Gergely, a főpolgármester azt írta, hogy nem született döntés az ingatlan értékesítéséről, és hogy „arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat”. Az Index egy szerződést is bemutatott, amely szerint egy azóta kényszertörlés alatt álló cég megbízott egy ingatlanost, hogy ha eladja 100 millió euróért a Városházát, akkor 20 százalékos sikerdíjat kap. A szerződésrészleten azonban nem a főváros, hanem egy ingatlanos cég szerepel megbízóként, így nem bizonyítja azt, hogy a városvezetésnek köze lenne a megbízáshoz. Az ügyet Karácsony Gergely úgy jellemezte, hogy fake news és közölte, hogy pert indít.
Hiába cáfol Karácsony Gergely, már fűzik föl a sztorit a kormánypárti médiában.
A fent említett ingatlanos cég tulajdonosa Berki Zsolt, az a férfi, akinek a neve felbukkant most a maszkos férfi által lejátszott hangfelvételen. Az nem derült ki a hangfelvételről, hogy kik beszélnek.
Az hangzik el, hogy Guszti (tavaly) áprilisban mondta, hogy összeismertették egy figurával, aki a fővárosi önkormányzat vagyonkezelőjének intézi az ügyeit”, ő volt Berki szerintük, „mondtam neki, hogy néztem pár ingatlant, ha adsz egy listát, és adott egy listát, aztán „kinéztem ezt a telket, leültünk a Tabáni Teniszklub büféjében, megállapodtunk, lementünk a Fővárosi Vagyonkezelőbe, összehozott az ügyintézővel, és akkor megvolt ez a biznisz. Annyit kért, hogy kössek vele megbízási szerződést, 2 millió forintot fizettem neki.”
Ezt követően a felvételen a beszélő azt mondja, a saját cégével beadott egy pályázatot az ingatlanra, aztán szóltak neki, hogy meg van nyerve, majd kifizette Zsoltit. A végén a maszkos bemondott egy helyrajzi számot is, ami egy Nagytétényi úti ipari telepé.
A Telex szerint a telket a fővárosi önkormányzat a Grébics Ingatlan Zrt.-nek adta el 2020-ban. Minderről a főváros hétfőn délelőtt kiadott egy közleményt, azt írták, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején indult el a terület értékesítése, aminek a teljes folyamata transzparens módon zajlott, közvetítők igénybevétele nélkül, a saját gazdasági társaságán keresztül. A főváros szerint a Grébics Ingatlan tulajdonosa Tombor Andráshoz köthető céghálók alapján.
A Fővárosi Önkormányzat közleményében azt is hozzátette, egy olyan ingatlanértékesítést, amely Tarlós István ideje alatt indult, ahol a vevő a NER-hez ezer szállal kötődik, amelyet a Fidesz által javasolt bizottsági tagok is támogattak, és amivel szemben a budafoki fideszes városvezetésnek sem volt kifogása, ellenben minden szempontból átlátható és korrekt volt, nehéz „baloldali korrupciós ügyként” tálalni.
Érdekesség, hogy az Index cikkét az a Csekő Imre jegyzi, aki a Magyar Nemzetnél dolgozott. Az Index impresszumában Csekő már szerepel, ez az első anyaga, ami a portálon megjelent. A városháza gate első anyagait a főszerkesztő Fekete-Szalóky Zoltán írta.
A Telex megkérdezte a főpolgármestert, hogy indul-e vizsgálat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központnál a kiszivárgott felvétellel kapcsolatban.
A főpolgármester azt mondta a portálnak, hogy a felvétel "egy szánalmas próbálkozás a kormánypropaganda részéről".
„Mert ha feltennék a Youtube-ra egy beszélgetést, amiben azt mondják, hogy Orbán Viktor marslakó, és kiszivárogtatnám, még nem bizonyítaná, hogy az is” - mondta Karácsony.
A városvezető hozzátette, hogy nem indít vizsgálatot, és nem látja, miért kéne vizsgálat most egy olyan felvétel alapján, amiben nem tudni, ki beszél, ráadásul valótlanságokat.
„A fake news gyárban nyakukon maradt árukészletet próbálják most a valóságpiacon eladni” – tette hozzá a főpolgármester, aki hangsúlyozta, hogy a rendőrséghez sem fog fordulni.
„Hülyeségek miatt nem tudok feljelentést tenni" - mondta a Telexnek.