Lakásokat vásárolt az állam a Parlament környékén, de rejtély, hogy mi célból

A budai Várban, a Kossuth téren és több vidéki településen is élt elővásárlási jogával a magyar állam: a megvett lakásokért és épületekért több milliárd forintot kellett fizetni – tudta meg a HVG. Információink szerint az adásvételek után több ingatlan is kihasználatlanul állt, egy részükről pedig jelenleg sem tudni, hogy ki vagy mely szervezet használja. Az állam az egyik lakást a korábban miniszteri biztosi pozíciót is betöltő Wáberer György cégétől vette meg 320 millió forintért.













Újjászülető plázák – a fiataloknak az online vásárlás az alapélmény, ez alaposan átformálja az offline tereket

Látványosan átalakult a Lurdy Ház, de hogyan alakul annak a plázának a jövője, amit időközben körbenőtt a város? Mit lépnek a bevásárlóközpontok arra, hogy egyre többen a Temun és a Sheinen költik a pénzüket? Milyen magyar sajátosság nehezíti a plázabizniszt? Kell-e új pláza az országba? Szilágyi Csabával, a Lurdy Házat működtető cég vezetőjével beszélgettünk.