Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hamburgban 2011 helyett legkorábban 2014-ben adhatják át a város egyik legnagyobb szabású presztízsberuházását.
Hamburgban 2011 helyett legkorábban 2014-ben adhatják át a város egyik legnagyobb szabású presztízsberuházását. Egy koncerttermeket magába foglaló épületegyüttesről van szó, amely ráadásul az eredetileg tervezett összeg többszörösébe kerülhet.
A tartományi rangú Hanza-városban a 2005 körül megálmodott tervek szerint olyan koncerttermet kell építeni, amellyel Hamburg bekerül a világ tíz legjobb koncerthelyszíne közé. Ez az Elbphilharmonie nevű projekt, amelynek bekerülési költségét 2005-ben 77 millió euróban határozták meg, az átadást pedig eredetileg 2011 novemberére vállalta a kivitelező.
A 2007 óta épülő Elbphilharmonie átadását többszöri módosítás után most 2014 végére tervezik, míg a várható költségeket 323,5 millióra becsülik, de név nélkül nyilatkozó városházi politikusok szerint az is előfordulhat, hogy az adófizetők pénzéből végül félmilliárd euró körüli összeget kell majd a beruházásra fordítani.
A Hafencity elnevezésű - a hamburgi belváros tőszomszédságában, az egykori kikötő területén kialakított - divatos negyed szélén építeni kezdett koncertház kivitelezője és a megrendelő városi önkormányzat között az utóbbi években annyira megromlott a viszony, hogy már csak ügyvédek útján érintkeznek a felek. Rendszerint hosszú listákat küldenek egymásnak, ezeken a másik fél vélt hibáit, mulasztásait sorolják fel.
RENGETEG HIÁNYOSSÁG
A megbízó 9 ezer hiányosságot állapított meg a félig is alig kész épületegyüttesen, a kivitelező pedig 350 pontban találja hibásnak a terveket. A kivitelező az épület legfontosabb helyisége, az úgynevezett nagy koncertterem tartószerkezeténél alkalmazott tervezői megoldásokat annyira problematikusnak tartja, hogy a kivitelezési munkálatoknak ezt a részét az idén októberben felfüggesztette, novemberben pedig csaknem teljesen leállította a munkát.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.