Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Hercegségi címre pályázik a közép-olaszországi Cerveteri városa.
Hercegségi címre pályázik a közép-olaszországi Cerveteri városa. Nem ez az első olasz önkormányzat, amely koronás címerrel akarja fellendíteni idegenforgalmát. XI. Kelemen pápa 1709-ben kelt bulláját latin nyelven olvasták fel Cerveteri templomában.
Ez a dokumentum bizonyítaná, hogy az etruszk alapítású város joggal viselheti a hercegségi címet. A pápai állam védelmében tett szolgálataiért az egyházfő örökös és vissza nem vonható hercegségnek kiáltotta ki Cerveterit - magyarázta a helyi sajtónak a bullát nyilvánosságra hozó Ugo Ricci, Cerveteriben élő helytörténész.
A Rómától alig valamivel több mint negyven kilométerre levő, harminchatezer lakosú város mostanáig főleg etruszk nekropoliszáról volt ismert. Most Cerveteri a szintén lazióbeli Filettino nyomdokába akar lépni, mely tavaly decemberben rendezett népszavazást arról, hogy Olaszországtól független hercegséggé váljon-e.
Filettino ötszázötven lakosa közül kétszáztizenegyen szavaztak igennel, hárman üres szavazólapot dobtak az urnákba, egy ember nemet mondott a hercegségre, a többiek pedig nem voksoltak. Filettino polgármestere, Luca Sellari kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy a hercegségi címre Filettino nemzetközi hírnevének és idegenforgalmának reklámozása miatt van szükség, és Cerveteri lakosai is erre számítanak. hsj \ pdm
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.