szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Márciusban kellene felélednie a Rosetta űrszonda Philae nevű leszállóegységének, amely most hibernált állapotban van – mondta Jean-Yves Gall, a projektben résztvevő francia űrügynökség elnöke.

"A Philae történetének 2015-ben folytatódnia kell: azt reméljük, márciustól a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön várakozó robotot érő napfény feltölti a napelemeket, és újra kezdődhet a minilabor tudományos munkája" – magyarázta Gall.

A szakemberek abban bíznak, hogy élőben követhetik, ahogy az üstökös pályájának a Naphoz legközelebbi pontja felé halad. Ezt augusztus 13-án éri el.

"Meggyőződésem, hogy olyan dolgokat láthatunk, amit el sem tudunk képzelni" – tette hozzá a CNES elnöke.

A Philae nevű leszállóegység több mint tíz évet utazott a világűrön át az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondájának utasaként. A robot tavaly november 12-én, hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahonnan kétszer visszapattant, és egyelőre ismeretlen helyen van.

A leszállási helyen olyan kevés fény érte, hogy napelemei lemerültek, nem tudta folytatni a kutatást. November 15-e óta hibernációban várja az "újraéledést".

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában