szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hetente egy kis csokoládé javítja a memóriánkat, és egyéb kognitív képességeinket is – ezt egy 30 évig (!) tartó kutatás bizonyította.

Napi egy alma az orvost távol tartja, heti egy csoki pedig igenis jót tesz – így alakulhat át az ismert szólás egy amerikai kutatás eredménye miatt, amely 968 embert vizsgált 30 éven (!) keresztül, majd az eredmények alapján megállapították: a csokoládét rendszeresen fogyasztók memóriája jobb, mint azoké, akik ritkábban esznek csokit.

A három évtizedig tartó kutatásból kitűnt, hogy a memóriát tesztelő feladatok mellett a figyelem fenntartásában is jobban teljesítenek azok, akik hetente egyszer esznek csokoládét, és érvelni is jobban tudnak. A kognitív képességek vizsgálatakor kiderült, hogy nemtől, kortól, végzettségtől, alkoholfogyasztástól, vérnyomástól és koleszterinszinttől függetlenül is a heti egyszer csokit fogyasztók jobban teljesítenek az ilyen teszteken azoknál, akik ritkábban esznek csokoládét.

Természetesen a kutatók is hozzátették, hogy ez a heti egy csokoládé is csak mértékletes fogyasztást jelent, szóval nem nagy esti nassolásokra kell gondolni. A kutatásban 23 és 98 év közöttiek vettek részt, de diákoknak is van pár tippünk, hogy mit kell enni a jobb memóriáért.

 

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást