szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kínai és ausztrál kutatók 1445 új RNS-vírusfajt fedeztek fel, ami várhatóan megkönnyíti a jövőben a vírusfejlődésre és az élet eredetének felderítésére vonatkozó kutatásokat.

A vizsgálatot a kínai betegségellenőrzési és megelőzési központ csoportjának vezetésével végezték, az eredményeket a Nature című tudományos lapban mutatták be. A tanulmány szerint a tudósok több mint 220 gerinctelen állatfajt vizsgáltak, élőlények, köztük rovarok széles skáláját, amely a világ állatainak 95 százalékát alkotja.

Így fedeztek fel 1445 új RNS-vírust, azaz olyan vírust, amelyek fehérjeburkát ribonukleinsav (RNS) veszi körül. Néhány új vírus új víruscsaládként rangsorolható. Csang Jung-csen, a központ szakértője szerint az új vírustípusok felfedezése megkérdőjelezi a vírusok osztályozásának jelenlegi szabályait.

Az új kutatás a vírus és a vírusgazda együttes evolúcióját is feltárta: a vírusgazdák vírust cserélnek, amikor azok kifejlődnek. Ez forradalmasíthatja az élet eredetéről szóló feltételezéseket – véli Hszü Csien-Csing, a sanghaji Fudan Egyetem kutatója.

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren