Jogerősen is pert nyert a Fidesz Kovács László ellen

Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. Az ítélet szerint Kovács megsértette a párt jó hírnevét, amikor arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat.

  • unknown unknown
Jogerősen is pert nyert a Fidesz Kovács László ellen
A Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú ítélete szerint Kovács László megsértette a párt jó hírnevét, amikor tavaly április 18-19-i nyilatkozataiban arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani. Kovács László akkori nyilatkozatai szerint a választások első fordulója után vesztésre álló pártnak állt érdekében, hogy egy számára kedvezőtlen választási eredmény esetén megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták választási csalást követtek el.
A Fővárosi Bíróság ítéletében megállapította: Kovács László nyilatkozataival hamis látszatot keltett, és megsértette a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát. Ezért a bíróság kötelezte a szocialista politikust arra, hogy három országos napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét. Nem tényállítás történt - fejtette ki a bíróság - hanem nagyon ügyes körülírás, de mindezt a szövegkörnyezettel együtt kell értékelni.
Kovács László jogi képviselője az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés során azzal érvelt: a szocialista politikus nyilatkozataiban nem említette név szerint a Fideszt, ez csupán a sajtó értelmezése. (MTI)
És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.