Tetszett a cikk?

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét pénteken – tájékoztatta az MTI-t Borbély Zoltán, a főügyészség szóvivője.

Az ügyészségi nyomozó hivatal vezető beosztású hivatalos személy által elkövettett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitok-sértéssel gyanúsítja a felfüggesztett rendőralezredest. Molnár Csaba a három és félórás kihallgatását követően újságírók előtt kijelentette: "amiről kellett, arról jelentést írtam". Hozzátette: tudomása szerint a vizsgálat idején referensként dolgozhat tovább az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán.



Több napilap is úgy tudja, hogy Molnár Csaba pénzmosással gyanúsított szír állampolgároktól néhány alkalommal kis értékű ajándékokat fogadott el, illetve egy vacsora alkalmával ő is márkás itallal ajándékozta meg vendéglátóit. Rendőrségi források szerint az alezredes minden esetben jelentést írt a szírektől kapott ajándékokról.



Molnár Csaba korábban osztályvezetőként aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában. Salgó László országos főkapitány a Magyar Nemzet december 2-án megjelent cikke, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal utóbb az ORFK vezetőjéhez eljuttatott "szigorúan titkos" minősítésű összefoglaló jelentése alapján rendelt el belső vizsgálatot Molnár Csabával szemben. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!