Családokért felelős államtitkárnak nevezték ki Koncz Zsófiát
Elődje, Hornung Ágnes kormánybiztosként folytatja munkáját.
Elődje, Hornung Ágnes kormánybiztosként folytatja munkáját.
A tervek szerint ősszel indulhat el a betegellátás.
hvg.hu
Az út melletti bozótos is lángra kapott.
hvg.hu
Magyarország az 1910-es évek után a Rákosi-rendszerben is nekifutott az olimpiarendezés pályázatának. A korabeli ötletet az ilyesfajta eseményt a politikai célokat szolgáló eszköznek tekintő Rákosi-vezetés ugyancsak felkarolta. Az 1960-as játékok megrendezését végül Róma kapta, a magyar kudarc sok más mellett éppen a szovjeteknek köszönhető. A cikk a HVG 2002. április 19-i számában jelent meg először, amikor Orbán Viktor először jelentette be, hogy Magyarország olimpiát rendezne. Az írást a párizsi játékok alkalmából közöljük újra, amellyel kapcsolatban Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy százszor jobbat rendeznének, mint a franciák.
Korábban vizsgálták, hogy kell-e intézkedniük. Arra jutottak, hogy nem kell.
hvg.hu
Az épület Bródy Sándor utcai homlokzatát annak történelmi fontossága miatt megtartják.
hvg.hu
Az indoklás szerint várták a Dél-Amerikából érkező jelentéseket.
hvg.hu
Majdnem 300 millió forintba került csak az, hogy ne legyen életveszélyes a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főépülete, ez legfeljebb tűzoltásnak elég, így viszont legalább a tervezést el lehet kezdeni. Válaszra bírtuk az épületet megkapó alapítvány cégét, a közbeszerzést kiíró Közép-európai Oktatási Zrt.-t is, sokkal többet azonban nem tudtunk meg, így az továbbra sem ismert, hogy mennyibe kerülhet a teljes projekt, az oktatás megkezdéséről pedig csak annyit árultak el, hogy a beruházás befejezését követően indulhat el.
A Tisza Párt elnöke Lantos Csaba és Nagy Márton béremelésére reagált.
hvg.hu
Évtizedekbe telhet a felújítás.
hvg.hu
Emeltek ugyan a miniszterek fizetésén, de van, amikor ez sem elég. Kikértük, milyen egyéb juttatásokat vesznek igénybe a kormány tagjai.
A polgármester ciklusa végéig, vagyis októberig bízta meg az intézmény vezetésével azt a nőt, aki ellen rendőrségi eljárás is folyik kiskorú veszélyeztetése miatt.
A független képviselő hűtlen kezelésről ír, de a szoftvereket maga Takács Péter egészségügyi államtitkár is élesen kritizálta.
hvg.hu
A Fogyasztóvédelmi Hatóság arra jutott, hogy a késések kétharmadáért a légitársaságok a felelősek.
hvg.hu
Óbuda vezeti azt a több országban zajló EU-projektet, aminek keretében egy városi farmot hoznának létre, ahol természetbarát módon, civilek és iskolák bevonásával növénytermesztésbe fogna a lakosság. Csakhogy ez egy olyan budai városrészen valósulna meg, ahol nincs se víz, se tömegközlekedés, se rendes utak, miközben évtizedek óta nézik az itt lakók, ahogy a szomszédos lakóparkban mindez megvalósul. Ezért azt fontolgatják a csúcshegyiek, hogy leválnának a fővárosról, ami a kerület újrázó polgármestere szerint „abszurd”.
Hirtelen akcióba lendült a rendőrség, miután megírtuk, hogyan szúrták el a nyomozást egy fegyverrel szétroncsolt fejű kutya ügyében. Ovádi Péter fideszes kormánybiztos még a rendőrségen is szelfizett, megköszönve a hatóságok hatékony munkáját. Megkérdeztük, ha már ott volt, sikerült-e bármi előrelépést elérni azért, hogy a hatóságok ne hagyják futni az állatkínzókat.
Minden utast sikeresen kimenekítettek.
hvg.hu
Megnövekedett várakozási idővel kellett számolni. A hibát szerda hajnalra elhárították.
hvg.hu