Robert Fico: Szlovákia semmilyen formában nem fogja támadni Magyarország EU-elnökségét
A szlovák kormányfő azt is elmondta, hogy csak az ellene elkövetett merénylet akadályozta meg abban, hogy maga is Pekingbe utazzon tárgyalni az ukrajnai békéről.
A szlovák kormányfő azt is elmondta, hogy csak az ellene elkövetett merénylet akadályozta meg abban, hogy maga is Pekingbe utazzon tárgyalni az ukrajnai békéről.
MTI
Ezúttal a viharok okoznak problémát. A távon pótlóbuszok járnak, az utasoknak jelentős késésekre kell számítaniuk.
MTI
Letelt a határidő, de a feljelentő nem kért jogorvoslatot, miután a vádhatóság lényegében arra jutott, hogy a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen Varga Judit csak „pletykálkodott”, és Rogán Antal sem ment be semmit kihúzni a Völner–Schadl-ügy aktáiból.
hvg.hu
Két olyan, elvileg iskolafenntartó alapítvány ügyében továbbította Polt Péter legfőbb ügyész az ellenzéki Vadai Ágnes kérdéseit a rendőrséghez, amelyek létezése kérdéseket vet fel, hiszen nincs mit fenntartaniuk.
hvg.hu
Az ügyben az Átlátszó perelt, a Hivatal pedig a jelek szerint csak az időt húzta.
hvg.hu
A köztársasági elnök hivatala elutasította az Országos Bírói Tanács kérését.
hvg.hu
A Tisza vezetői mind férfiak, de Magyar azt ígéri, ez változni fog, mert ősszel lesz megint tisztújítás, ahol már női kvótát terveznek.
hvg.hu
A 2024-es otthonfelújítási támogatás keretében az 1990. december 31. előtt épült családi házak tulajdonosai idén jelentős anyagi segítséget kaphatnak épületeik hőtechnikai jellemzőinek javítására. Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője segített nekünk eligazodni a homlokzatszigetelés felújításának buktatói közt — mire érdemes figyelni a kivitelezéskor, illetve mivel tudjuk tovább kímélni a pénztárcánkat, miközben optimalizáljuk a természetes lakóklímánkat.
Baumit
Pótfelvételi határidő, változások tavalyhoz képest, Pont Ott Parti helyszín.
MTI
MTI
hvg.hu
A nő az RTL Híradónak arról beszélt: "Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet, mintha edzésen lenne".
hvg.hu
Takács Péter államtitkár a Kossuth rádióban beszélt a kórházi klímahelyzetről. Állítja: van a gépek javítására keret, eddig is volt, de új megoldásokban is gondolkoznak, és különben is: klímaváltozás.
MTI
MTI
hvg.hu
A miniszterelnök olyan, lényeglátó gondolatait idézte Demeter Szilárd, minthogy "önmagában az egyén: semmi".
hvg.hu
Huszár Viktor a „párt mérsékelt EP-választási eredménye” miatt lemondott, így új elnököt kellett választani.
hvg.hu
Többen állítják, hogy megint a saját politikai érdekei mentén készül átírni a választási szabályokat a Fidesz. A kormánypárt tagad, de a korábbi hasonló esetek tanulságai alapján ez nem garancia arra, hogy nem lesz ilyen. Ezúttal nemcsak a választókörzetek határait tologatná ide-oda, hanem pluszmandátumokat is szerezhetne azzal, ha a külhoni magyarok egyéni képviselőket is küldhetnének a magyar törvényhozásba. Azt jártuk körbe, hogyan valósítható meg mindez, milyen előnyökkel vagy veszélyekkel jár.
A Pesti Srácok újságírója, Ábrahám Róbert azt állítja, az ügyvédjét sem hívhatta fel és a gyereki előtt vették őrizetbe, miután összetűzésbe keveredett Puzsér Róberttel. Azt mondja: nincs miért bocsánatot kérnie, Puzsér túl messzire ment egy Facebook-poszttal.
hvg.hu
Egy régi vállalkozás, a zsebszerződéses sztori, Fideszhez húzás alkotmánybíróként – ezeket a részeket akarták törölni a köztársasági elnök Wikipedia-szócikkéből a Népszava szerint.
hvg.hu
Akad olyan szakértő, aki emiatt beperelte a rendőrséget.
hvg.hu
A nőt brutálisan összeverő férfit első fokon egy év, tíz hónap börtönbüntetésre ítélték.
hvg.hu
Az egészségügyi államtitkár szerint beteg nem maradt ellátatlanul.
hvg.hu