Lezárások lesznek Novák Katalin beiktatása miatt Budapesten
Az esemény a Kálvin téri református templomban kezdődik és a Kossuth Lajos téren ér véget.
Az esemény a Kálvin téri református templomban kezdődik és a Kossuth Lajos téren ér véget.
Orbán Balázs továbbra is a miniszterelnök politikai igazgatója marad – erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a hvg.hu-nak. A Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnökeként is dolgozó Orbán az új kabinetstruktúrában az eddiginél szélesebb jogosítványokkal bír majd.
Itt a miniszterek listája, és megjelent a tárcák felsorolásáról szóló törvény javaslata is, mégsem világos egyelőre, kihez mi tartozik majd, mindezt úgy, hogy a gazdasági kérdésekért kilencen is felelnek majd.
Az elkövető a betörés előtt megpróbálta áramtalanítani az élelmiszerbolt riasztóját.
A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat egyik indoklásából lehet kiolvasni ezt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megszűnt, az alá tartozó területeket szétosztották.
A politikus azt írta, egy hete nem gondolta volna, hogy ilyen bejelentést fog tenni.
Az ötödik Orbán-kormány lesz a legnagyobb létszámú a NER történetében, az 1998–2002 közötti első Orbán-kormányban viszont ennél is többen ültek.
A miniszterelnök focicsapat mintájára közölte új kormányának névsorát.
Megvan az új kabinet névsora: Orbán Viktor lezárta a tárgyalásokat kormánya leendő tagjaival. Lázár János például az Építési és Beruházási Minisztériumot kapta. Rogán Antalnak valóban példátlan hatalma lehet a NER történetének legnagyobb létszámú kabinetjében, amelyben egyébként mindössze egy nő van.
Csökken az állami költés a médiában, így azokat a termékeket, amelyek az amúgy torz piacon még az átlagosnál is rosszabbul muzsikálnak, nem feltétlenül áll érdekében finanszírozni a NER-elitnek, elsősorban Mészáros Lőrincnek. Ezzel magyarázható a Pesti TV dicstelen vége, de vannak még olyan kormánypárti médiatermékek, amelyek a közeljövőben hasonló sorsra juthatnak.
A miniszter szerint azért van ilyen ködmönünk, hogy jelezzünk Európának, ha az letérne az útról.
Debrecenben fajult verekedéssé egy vita. Az ügynek négy gyanúsítottja van, az egyikük rendőr.
Személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
A prágai vasúti főpályaudvaron jelenleg is több száz ukrajnai roma tartózkodik. A magyar állampolgársággal rendelkezők nem jogosultak semmilyen segélyre.
A férfi kétszer is beugrott a sínek közé, a második eset után átadták a rendőrségnek.