Kilépett a pártból egy fideszes polgármester
Hosszú József 2019-ben a kormánypárt színeiben nyert Újfehértón, de azóta „eltávolodott a párttól.”
Hosszú József 2019-ben a kormánypárt színeiben nyert Újfehértón, de azóta „eltávolodott a párttól.”
A 168 Óra teljes szerkesztőségétől megválik a kiadó, és a Media1.hu értesülése szerint a Pesti Hírlapnál is elbocsátások voltak.
Országos koordináció eredményeként fogták el a 26 éves törökszentmiklósi férfit.
A DK eddigi fővárosi képviselője, fővárosi frakcióvezetője és főpolgármester-helyettese inkább beül a parlamentbe.
Ezúttal a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését szeretnénk elnyerni.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát, miniszterhelyettesét szombattól mentette fel tisztségéből a köztársasági elnök.
A miskolci önkormányzatnál azzal szembesültek, hogy a következő 5-10 évben az óvodapedagógusok harmada el fogja érni a nyugdíjkorhatárt.
Az ellenzék április harmadikán elbukó miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben beszélt arról, hogy a hatalom sarkában akar maradni, dokumentálni annak tetteit, valamint arról, hogy az erőszakmentes, passzív ellenállásban hisz.
Pénteken megalakult a párt frakciója, Tordai helyettese Szabó Tímea lesz a tisztújításig.
A férfi korábbi élettársát megfojtotta, majd holttestét elásta.
A férfi sehol nem tudott elhelyezkedni, ezért anyjával élt.
A politikus szerint rossz hír a Fidesznek a megválasztása.
A Hortobágyi Madárkórház vett gondjaiba egy szem nélküli hódot, mely közlekedési baleset áldozata lett. A hód nem a balesetben veszítette el a szemét, már így született egy egyre gyakoribb genetikai rendellenesség miatt.
A nő azzal telefonált be az iskolához, hogy „nőnek öltözött aberráltak” állnak az intézmény előtt, de tévedett, és aztán elnézést kért.