Kiszorítják Thürmerék a belső ellenzéket

A Munkáspárt központi bizottsága a közeljövőben dönt a belső ellenzék két vezetője, Vajnai Attila alelnök és Fratanolo János Baranya megyei elnök kizárásáról, valamint az utóbbi által vezetett megyei szervezet elnökségének feloszlatásáról.

  • MTI MTI
Kiszorítják Thürmerék a belső ellenzéket

"A Munkáspárton belül van egy pártellenzéki csoport, amely szervezkedik a párt fő iránya ellen, s amelynek a lényege az, hogy az MSZP irányába vigyék el ezeket a szavazókat" - közölte Thürmer Gyula.

Szerinte a Munkáspárt válaszút elé érkezett, a többség nem akar a Vajnai Attila-féle irányba menni, és mivel nem sikerül politikailag megállapodásra jutni, ezért napirendre tűzték a pártellenzék vezetőinek kizárását. Thürmer Gyula közölte, fel fogják oszlatni a párt Baranya megyei elnökségét, erről a közeljövőben születnek döntések.

A Munkáspárt Baranya megyei szervezetében tavaly ősszel kezdődött aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy tavasszal tisztújítással egybekötött kongresszust hívjanak össze. A megyei elnök akkor azzal magyarázta ezt, hogy antidemokratikus folyamatok indultak el a pártban.

A hatályos szervezeti és működési szabályzat szerint a kérdéssel 2006 végén kellene foglalkoznia a párt legfőbb döntéshozó szervének.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.