Új Szó: kapkodó kormány, nehezen értelmezhető nemzetpolitika

Nehezen értelmezhető a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló magyarországi népszavazás óta - vélekedik csütörtöki kommentárjában a Pozsonyban megjelenő Új Szó.

  • MTI MTI
Új Szó: kapkodó kormány, nehezen értelmezhető nemzetpolitika

A lap főszerkesztője így ír: "A durva népszavazási ellenkampány, a referendumot követő kétségbeeséssel vegyes össznépi felháborodás, a szabadkai csonka Máért kemény hangvételű zárónyilatkozata után Gyurcsány Ferenc kormánya kapkodni kezdett, látszatmegoldásokat kínálva a csalódott határon túli magyar közösségeknek. A Magyarok Világszövetsége által generált csapdahelyzetből pedig csak felelős nemzetpolitika felmutatásával tudnának elegánsan kihátrálni. Ilyenjük azonban (egyelőre) nincs."

Mint írja, köszönőviszonyban sincs egymással az, amit a magyar kormánybiztos, Avarkeszi Dezső és egyik szlovákiai tárgyalópartnere, Duray Miklós nyilatkozott a felek keddi budapesti egyeztetéséről. Nevezetesen hogy amíg Avarkeszi szerint a határon túliak örömmel fogadták a lassú honosítási eljárás felgyorsítását célzó magyar kormányjavaslatot, addig Duray, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető elnöke a lap megkeresésére az egyeztetést egyszerűen zsákutcának nevezte.

Ezzel szemben az Új Szóban "számtalanszor leírtuk már" - így a cikkíró -, hogy "a szlovákiai magyarok túlnyomó többségének esze ágában sincs tartósan Magyarországra települni, pláne nem állampolgárságért folyamodni". Egy felmérés adataival támasztja alá, hogy Szlovákia-szerte mindössze hatvanan igényelték a munkahelykereséshez folyósított költözési támogatást.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.