szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszélybe kerülhet a szeptemberi tanévkezdés a közalkalmazottak 65 éves korban történő kényszernyugdíjazásáról szóló jogszabály módosításának késlekedése miatt - közölte Kerpen Gábor, elnök.

Az érdekvédő szerint ha két héten belül nem kezdődik meg az érdekegyeztetés, s a módosítás április végéig-május elejéig nem születik meg, nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek a közoktatási intézmények. Utalt arra, hogy a 2005/2006-os tanév tantárgyfelosztását a szorgalmi időszak vége előtt, május-júniusig el kell készíteni, ugyanakkor az intézményvezetők nem tudhatják, hogy kire számíthatnak, kitől kell esetleg kötelezően megválniuk - mondta Kerpen Gábor.

Hozzátette: a PDSZ aggályosnak tartja azt is, hogy a kormány nem mérte fel a törvény lehetséges hatásait, hogy a közoktatásban a pedagógusok 65. éves korban történő esetleges kényszernyugdíjazása milyen következményekkel járhat.

Szerinte közel egy hónappal ezelőtti, nem reprezentatív adataik szerint a fővárosban legalább öt intézményben a pedagógusok 20 százalékát érintené a szabályozás. Ez az arány a kistelepüléseken még magasabb lehet - tette hozzá.

A PDSZ elnöke kifogásolta azt is, hogy bár a kormány 2004 februárjában kötelezettséget vállalt arra, hogy 2004 nyaráig újra tárgyal a közalkalmazottaknak járó egyhavi bér (13. havi bér) törvényi szabályozásáról, ez a mai napig nem történt meg.

"Az egyeztetés hiányában úgy véljük, hogy a kormány vagy továbbra is időhúzó taktikát folytat, amely alkalmas lehet a jelenlegi, kifogásolt jogszabály fenntartására, vagy attól ódzkodik, hogy el kell ismernie a tárgyalásokon, hogy 2004-ben a reálbér-csökkentésen felül kivett a dolgozók zsebéből egyhavi bért, ami (...) több mint 6,5 százalékos bércsökkentést jelentett az oktatásban dolgozók és egyéb közalkalmazottak számára" - mondta Kerpen Gábor.

Ha a 2005-be kifizetett egyhavi bér 2005-re vonatkozik, akkor a kormány "elemelte a közalkalmazottak egyhavi bérét", ha 2004-re, akkor megsértette a 2004-ben nyugdíjba menők, az állásvesztők, gyesre menő, gyeden lévő kismamák érdekeit, ami a szakszervezet szerint szintén elfogadhatatlan.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Magyar pedagógusok: még jó a hazai felsőoktatás

A középiskolai pedagógusok szerint a magyar felsőoktatás szakmai színvonala megelőzi az EU intézményeiét, minden másban azonban alul marad - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat országos felméréséből, amelyben 265 érettségit adó középiskola 2 263 pedagógusa vett részt.

MTI Itthon

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a pedagógusok

Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ); az érdekvédők szerint alkotmányellenes a Prémium Évek Programban megjelenő munkakör nélküli foglalkoztatás.