A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor pénteken éjszaka Kunszállás előtt autójával egy tehervonat elé hajtott; a tehervonat vezetője szerint az autó megállt a vasúti kereszteződésben.
A személygépkocsi, a Kecskemét melletti településre vezető úton lévő vasúti átjáróban összeütközött egy kamionokat szállító tehervonattal. A vonat 800 méteren keresztül maga előtt tolta a személygépkocsit, amely teljesen összeroncsolódott és kigyulladt - mondta Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szóvivő hozzátette: "Egy személy volt az autóban, de a mentés idején sem a személyazonosságát, sem a nemét nem tudták megállapítani." Hortobágyi szerint a tehervonat vezetője azt látta, hogy a személygépkocsi a fénysorompó előtt áll, majd behajtott a vasúti kereszteződésbe és megállt a sínen. Hozzátette: műszaki szakértői vizsgálat fogja megállapítani, hogy az autó meghibásodása okozhatta-e a megállást.
"A felismerhetetlenségig összeégett holttest orvos-szakértői vizsgálatának pedig azt kell kiderítenie, hogy azonos-e azzal a 44 éves kiskunfélegyházi férfivel, aki a személygépkocsival otthonából elindult" - mondta.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.