szerző:
Népszabadság Online
Tetszett a cikk?

Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója egy szombati lapinterjúban azt mondta: a K&H Equities brókercég többi között az ő bűnösségének hangsúlyozásával akarja elterelni a figyelmet a belső ellenőrzés hiányosságairól, amelyek lehetővé tették Kulcsár Attila sikkasztását.

Rejtő E. Tibort a K&H-ügyben különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolják, amit bűnsegédként követett el. A vád szerint a K&H Bank vezérigazgatója úgy segítette a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attilát, hogy 2001. július 3-án - hatáskörét túllépve - egy e-mailben utasítást adott a bank brókercége, a K&H Equities alkalmazottainak: Kulcsár Attila ügyfeleinek ne küldjenek számlájuk egyenlegéről kimutatást, mert azokat az ügyfelek kapcsolattartójukon - Kulcsár Attilán - keresztül veszik át. A bankvezér többször is tagadta, hogy a kérdéses e-mailt ő írta volna.

A volt bankvezér a Népszavának adott nyilatkozatában azt mondta: "mind a K&H-ba való belépésem, mind az e-mail keletkezése előtt már nagyüzemben folyt a sikkasztás" a brókercégnél. Szavai szerint tudott az e-mailről a bank belga vezérigazgató-helyettese, valamint a brókercég igazgatóságának és felügyelőbizottságnak tagjai, de "nem törődtek vele".

A volt bankvezér a brókercég működésével kapcsolatban több hiányosságot említ az interjúban, amelyekről véleménye szerint a brókercég el akarja terelni a figyelmet, például az ügyészségnek beadott panasszal.

A brókercég szeptember elején további nyomozati cselekményeket javasolt többi között a volt bankvezér tevékenységével összefüggésben, mert álláspontja szerint "nyilvánvaló eltérés mutatkozott a cég által feltártak és a hatóságok megállapításai között az egyes személyek visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről". A Legfőbb Ügyészség a K and H Equities Rt. által bejelentett panaszt Rejtő E. Tibor vonatkozásában elutasította.

Rejtő E. Tibor szerint azért akarja a brókercégnél tapasztalt hiányosságokról elterelni a figyelmet az Equities, "mert ha a sikkasztást nem a Rejtő E. Tibor által jegyzett e-mail, hanem a már említett súlyos hiányosságok tették lehetővé, akkor a bank/brókerház biztosítója megtagadhatja a kár megtérítését".

A felvetésre, hogy a volt bankvezető szavaiból az tűnik ki, a brókercég "utazik" Rejtő E. Tiborra, a volt bankvezér azt válaszolta: ennek több oka is lehet, például, hogy a brókercégnek nem közömbös, milyen összegben tud zárolt vagyonokra számítani elmarasztaló bírósági ítéletek után.

"A második ok az, hogy úgy tűnik, igyekeznek elterelni a figyelmet azokról a brókercégen belüli súlyos elégtelenségekről, amelyek a szabályzatokat, a szervezettséget, a munkafolyamatokat, az egyéni felelősséget, a fő tulajdonos ABN Amro szerepét és a könyvvizsgáló felületességét jellemezték" - tette hozzá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már 17 halottja van Olaszországban a koronavírusnak

Már 17 halottja van Olaszországban a koronavírusnak

Visszavonul Sarapova

Visszavonul Sarapova

Index: Három hete nem kaptak tájékoztatást az orvosok a koronavírusról

Index: Három hete nem kaptak tájékoztatást az orvosok a koronavírusról