„Egy gyógyszermérgezettől jövünk, ott láthattál volna dolgokat” – köszönt a felnőtt háziorvosi ügyelet ügyeletes gépkocsivezetője a Tétényi úti Szent Imre kórházban. Hűvös, szeles szombati nap van, a sürgősségi osztály várótermében lassan telnek a percek. Az ajtó előtt idegesen slukkoló és mobiltelefonáló férfiak ácsorognak, a székeken meggyötört idősek, s megkönnyebbült arccal cihelődő távozók. Orvosok libbennek át a színen, érinthetetlenül, mintha egy másik világban járnának légpárnán. Déli tizenkettőre beszéltük meg a találkozót, lemaradtam tehát az öntudatlan gyógyszermérgezéses beteg stabilizálásáról.  

Nézze meg galériánkat! © hvg.hu

A felnőtt központi orvosi ügyelet biztosítása az önkormányzat  feladatkörébe tartozik, amit elláthat a helyi háziorvos, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), illetve az önkormányzattal szerződött magáncégek is. Utóbbiakból Budapesten öt működik, köztük a riportunk helyszínéül szolgáló XI. kerületi ügyeletet is ellátó Főnix S.O.S. Zrt., amely kórházba integrált ügyeleti telephellyel rendelkezik. Ennek pihenőszobájában beszélgetünk az éppen ebédjét elköltő, időnként szolgálatvezetést is vállaló, jelenleg ügyeletes gépkocsivezető Ficzere Ferenccel, valamint dr. Újváry Miklós és dr. Kovách Albert ügyeletes orvosokkal. Simon Eszter  nővér is velünk van, kis telefonkészüléke az asztalon pihen. Ilyenkor, kora délután még alig van riasztás. 

„Az ügyeletes nővér, vagyis a telefonos triázs szűrőként funkcionál, megpróbálja kihúzni a bejelentőből, hogy mi is a baja, s hogy valóban szükség van-e az orvos kiszállásához” – magyarázzák. Ez persze felelősséggel jár, hiszen tudhatja bár a nővér, hogy notórius hívogatóval van dolga, ha éppen akkor dönt úgy, hogy nem küld hozzá kocsit, amikor valóban rosszul van, annak beláthatatlanok a következményei. Éppen ezért Eszter kérdései a sürgős esetekre jellemző kórképek felfedését célozzák, s némi bizonytalanság esetén magasabb sürgősségi kategóriába sorolja a bejelentőt.

„Sokan tisztában vannak azzal, hogy milyen kulcsszavakra száll ki biztosan az orvos,  áltüneteket  mondanak, amivel nehezítik az ügyeletes helyzetét: egy kamu fulladásos beteg elvonhatja az időt és a figyelmet egy pontos kórképet adni nem tudó infarktusos beteg elől” – mondja az egyébként aneszteziológus Újváry doktor, aki havonta egy-két nap ügyeletet vállal XI. kerületben és  mentőzik Dél-Pesten. 

Délután kettő: az ebéd kanalazása közben csörren meg Eszter telefonja. „Hol fáj? Mit szed? Gyógyszerérzékenység?” – sorakoznak a kérdések. „Huszonhét éves lány menstruációs görccsel” – adja át a címmel-névvel ellátott cetlit a  gépkocsivezetőnek. „Az, aki havonta kihív minket ugyanezért?” „A hangja alapján nem.” Az utolsó falat tiramisut lenyelve, a „kivonulós” ambuláns lapot magunkhoz véve indulunk a Budafoki úti címre. 

„TAJ-kártya? Ki a háziorvos?” – indít Újváry doktor, beérve a körfolyosós ház szűk lakásában, ahol a fiatal szőke lány s édesanyja fogad bennünket. „Vérzése normális? Nem több vagy darabosabb? Volt ma széklete?” – érdeklődik, megjegyezve, hogy ki kéne kicsit kapcsolni a tévét. Az asztalon csokimikulás és művirág. „A méhe nem is érzékeny, ez nem tipikus menstruációs görcs, feltehetően elkapta azt a gyomor-bélrendszeri vírusfertőzést, ami mostanában a levegőben van” – ad magabiztosan diagnózist dr. Újváry, majd a fal felé fordítva a beteget, injekciót szúr alfelébe. Fél háromra már végzünk is. „Takarózzon be!” – búcsúzunk.

Pszichés vezetés

„Szóval akkor most bélrendszeri járvány van a városban?” – kérdem, dörzsölve a tenyeremet a belsős szakmai infó megszerzése miatt, de a doktor kiábrándít. „Néha ezt mondom, mert valami mindig van a levegőben. Az ilyen betegnek ilyenkor eszébe jut, hogy valamelyik ismerősének szintén gyomorrontása volt. Pszichés vezetésnek nevezem ezt – a beteg szájába kell adni, hogy ő találja ki, hogy mi lehet a probléma. Megerősítem a gyanúját, hogy valóban van valami kisebb  baja, de nem komoly, meg fog gyógyulni. De persze eközben meg kell győződnöm arról, hogy kizárható a komolyabb betegség, s valóban nincs szükség kórházi ellátásra” – meséli dr. Újváry, aki szerint főleg az idős betegek körében figyelhető meg az injekció-, vagy receptfüggőség. Ha kapnak ilyet, akkor úgy veszik, hogy történt valami, ellenkező esetben az orvos szerintük nem csinált semmit. 

Nézze meg galériánkat! © hvg.hu

Délután három: fulladásos esethez kapunk riasztást, a Villányi útra hajtunk. Alacsony, inas férfi nyitja ki a liftajtót, „jónapot, én is műtős vagyok”, próbál bizalmaskodni. A szobában hetven körüli asszony magas vérnyomással. Mint mondja korábban is nehéz volt a légzése, de pár napja már fullad. „Úgy lihegek, mint a Verebes” – panaszkodik, de arra már nem emlékszik, hová rakta a legutóbbi zárójelentést. Bundazokniba tűrt szárú, kinyúlt mackónadrágban jön elő az asszony férje, kezdi a keresést. Aztán meglesz, a tévékészüléknél, az Amelie csodálatos élete dvd mellett találják összehajtogatva. A gyorsan elvégzett EKG eredménye pitvarfibrillációra utal, kórházba kell küldeni az idős asszonyt. „Megfázásnak indult, de szívritmuszavar lett belőle, megy a kardiológiára” – mondja Kovách doki. „A Kútvölgyibe” – kéri az asszony lánya, ott dolgozik egy rokonuk. Az ügyelet Fiat Puntójával beteget szállítani nem lehet, az OMSZ-t értesíti az orvos. (A mentők látják el a közterületi riasztásokat is, bár más a helyzet, ha egy balesetbe szalad bele a háziorvosi kocsi; ilyenkor természetesen megállítja, hogy segítséget nyújtson, amíg a mentők eset- vagy rohamkocsija megérkezik.) Háromnegyed négykor elhagyjuk a panelházat, s egy disztingváltabb lakónegyed felé vesszük az irányt. 

Délután négykor már egy modern, fehér parkettás, fehér ülőgarnitúrás lakásban állunk. A bennünket fogadó csinos fiatalasszony a kilencven körüli nagymamájához irányít, aki nem tud nyelni, egy torkán akadt kiflifalatra gyanakszik. „Még a vizet sem tudom rendesen lenyelni, közben bugyborékol” – panaszolja, „ott van lenn a kifli”. „Mi olyan mélyre nem tudunk lenézni.” „Akkor mi lesz ott vele?” „Mindjárt megbeszéljük”. Miklós doktor agyi véráramlási zavarra gyanakszik, a neurológiára utalja a nénit, bár biztos, ami biztos, beküldi a gégészetre is. Mentőt nem kell hívni, a család vállalja a fuvart a kórházba. „Nem volt ott semmilyen kifli” – rázza a fejét doktor Újváry a liftben.

Fél öt van, három új riasztás vár, mire visszaülünk az autóba. „A nővér azt mondta, menjünk sorba, a harmadiknak csak a lába remeg” – mondja a volánnál ülő Ficzere Ferenc. Szívfájásos öregasszonyhoz megyünk először, a lakótelepi panelban szomszédai segítenek. Fáj a szíve, fáj a válla, hányingere van. Lefektetik, de fájdalmai csak erősödnek, fullad, a levegőt nehezen veszi. Korábban is a szíve és a cukra miatt volt kórházban. Elhaló hangon szólal meg: „Ibi, Ibi… Mondjátok meg a doktor úrnak, hogy nem akarok a kórházba menni." Infúzióra kötik. „Ibi, hogy hívják a szívgyógyszeremet? Doktor úr, kinyithatom az öklömet? Sikerült eltalálni a vénát? Ügyesek. Nem, nem is találták el” – motyog, de aztán jelzi, hogy jobban van. Hozzá  esetkocsit hívnak, „nyolcvanegy éves instabil  angina” – mondja a telefonba  Ficzere Ferenc. „Elvisznek?” – kérdi elképedve az idős asszony, amikor kiderül, hogy a sürgősségire kell mennie, de belátja, hogy ebben az állapotban mégis ez a legbiztosabb.  

„Irénke, melyik köpenyt tegyük el?” – kérdik az egységcsomagot villámgyorsan összeállító ismerősök. „A pirosat.” Kanál, pohár, szalvéta, zokni, vécépapír mellé kerül a köntös is. 

Megérkeznek a mentők. „Az ügyeletnek saját írnoka van” – mutat rám a szobába lépve egyikük. Irénke nénit átadjuk a betegszállítóknak. „Nézzenek rá, biztosan tele van érszűkülettel” – veti még oda Kovách doktor, azután indulunk.

Porcelán huszár a tévészekrényen

Fél hatkor érünk a következő beteghez, az idős férfi övszerű mellkasi fájdalomra panaszkodik. Otthonkában, sportzokniban nyit ajtót a felesége. „Gyógyszert szed? Ki a háziorvosa? TAJ-kártyát, utolsó zárójelentést kérnék” – sorjáznak a szokásos mondatok. „Lehet, hogy csak egy influenzát szedett össze a férjem, de kihívtam magukat, mert az éjszakának féltem így nekimenni” – hangzik el az ügyeletesek által számtalanszor hallott mondat. 

Megvan a dinamikája ugyanis annak, hogy mikor hívják ki az ügyeletet. Hétvégén az ebédidő jellemzően holtidőszaknak számít, az ügyeletesek ilyenkor szobájukban pihennek, ebédelnek, tévéznek és Blikket olvasnak. A nagyobb családi ebédek is ebben az időszakban zajlanak, a nagy zabálástól és az alkoholtól begörcsöl a gyomor, s miután az első tünetek nem múlnak, az este közeledtével a jellemzően idős betegek családtagjai szorongani kezdenek, kihívják az ügyeletest. Valahogy most is így történt, és a tévészekrény tetején lovon ülő porcelán huszár szeme láttára adnak be két injekciót a ház urának alfelébe, aki ezt kissé eltorzult arccal viseli.

Elbúcsúzunk, következő állomásunk a Bukarest utca, itt sem szabadulunk az Orion tévék világától. Idős férfihez jöttünk, erős nyaki fájdalommal küszködik. „Nem volt semmi bajom, megebédeltem, de utána olyan hirtelen tört rám, mint a záporeső” – mondja a férfi. „Elmeszesednek a nyaki csigolyák, ilyenkor egy ideg nyomás alá kerül” – magyarázza Kovách doktor. „Én is egy hétig ezzel szenvedtem” – próbálja nyugtatni Ficzere. „Kértem én, hogy adja át nekem?” – viccelődik az öregúr. „Azt akár le is tolhatja” – mutat az orvos a mackónadrágra. Mydeton izomlazítót kap az öreg. Inkább a földön aludjon, mint a puha ágyon – javasolja Ficzere kifelé menet.

Öreg este van: idős asszonyhoz megyünk utoljára. Az elhanyagolt lakásban almaszag terjeng, a gondozatlan idős asszony hányingerre, gyomor- és fejfájásra panaszkodik. „Most adtam el a lakást, huszonnyolcért, költözhetek el, emiatt is vagyok stresszben” – panaszolja vékony hangon a csont és bőr asszony. A lakásban tervezőasztal árulkodik az asszony foglalkozásáról. Aztán az is kiderül, hogy zsíros disznóhúst evett, nem bírja a gyomra. Egy injekció múlva elköszönünk a betegtől.

A riporter is háttérbe vonul, hagyja, hogy az ügyeletesek nyugodtan dolgozzanak. Ilyenkor, este már sorra érkeznek a bejelentések. A három-négynapos ünnepek vége felé pedig exponenciálisan nő a riasztások száma, a panaszosok – helyzetüket egyre kilátástalanabbnak ítélve – nem bírják már kivárni a körzeti rendelést. A többnapos ünnepek ráadásul a magányos lelkekből szorongást váltanak ki, több törődést igényelve könnyebben nyúlnak a telefon után. Előfordul, hogy idős emberek hosszan sorolva panaszaikat végül nem is kérnek orvost, hiszen nem szervi bajuk van, csak depresszív pillanataikban szeretnék valakivel megosztani problémáikat. Megérzik sokan az erősebb frontokat is, ilyenkor is több a riasztás.

Nyáron sokkal több a szív- és érrendszeri panasz, a nagyobb influenzajárvány alatt betegek tucatjaihoz vonulnak ki az orvosok, de ami a karácsonyi szezont illeti, az sem kellemetlenebb időszak, mint a többi. „Ahhoz túl kevés időt töltünk egy-egy családnál, hogy meghasson bennünket az ájtatos hangulat, meg hát az orvos megérkezéséig a vendégsereg már távozik” – oszlatják el Kovách doktorék azt a feltevésemet, hogy a meghitt családi összejövetelekre váratlanul begyalogoló rosszullét produkálhat csak igazán szívszorító jeleneteket. Újév napja kissé kellemetlenebb, ugyanis a hajnali kelés miatt az ügyeletes szilvesztere is elmarad. Ilyenkor természetesen az alkoholmérgezéses problémát száma növekszik meg leginkább. 

Az is előfordul, hogy a többnapos ünnepek közeledtével az elutazni kívánó családtagok megpróbálják gyorsan kórházba dugni a magatehetetlen nagyszülőt. Ilyenkor az orvosi beavatkozást igénylő panaszokat sorolnak, s a kiérkező ügyeletes előtt az összecsomagolt kórházi egységcsomag jelzi: a család már készült rá, hogy pár napra megszabaduljon az öregtől. 

„Egyesek szerint nem lenne túlterhelve a mentőszolgálat, ha az emberek legalább a bajbajutottaknak nyújtandó alapvető segítségnyújtási fogásokkal tisztában lennének” – vetem fel az orvosoknak, ők azonban tulajdonképpen nem várnak el ilyen praktikákat a polgároktól. Természetes, hogy az emberek ilyen helyzetekben leblokkolnak, s azok a legalapvetőbb teendők sem jutnak eszükbe, amiket pedig elvileg már tudnak – magyarázzák. Ezek szokatlan helyzetek, amelyekben a mentők is gyakorta rutinból dolgoznak. A hozzátartozók ügyködésükkel pedig akár árthatnak is, tehát nem baj, ha szakembert hívnak előbb, aki telefonban magyarázza el, hogy kiérkezéséig mi a teendő. „Gyakran az eszméletlen beteget is megpróbálják felültetni a hozzátartozók, a fekvő test látványa ugyanis zavaró, mert gyengeséget sugall; holott az ájultat éppen úgy kéne fektetni, hogy a fejébe áramoljon a vér” – hangzik el egy példa a szakszerűtlen buzgalomra. 

Az orvosokat az bosszantja csak, hogy sokan még azzal sincsenek tisztában, sima megfázás vagy láz esetén milyen, patikában könnyen hozzáférhető orvosságot vehetnek be. A riasztások jelentős hányada ilyenformán indokolatlan, de kiérkezéskor mégiscsak felírnak valamilyen gyógyszert, vagy beadnak egy injekciót. Valami történik, a beteg megnyugszik.