Még állnak a sátrak a Kossuth téren

Két órával az ünnepélyes zászlófelvonás előtt, reggel 8 órakor még állnak a Kossuth téri tüntetők sátrai a Parlamentnél, a füves területet a rendőrség kordonnal zárta körbe.

  • MTI MTI
Még állnak a sátrak a Kossuth téren

© police.hu
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának kérdésére egy, a biztosításért felelős rendőr alezredes azt mondta, elbontják a sátrakat. Azokat, valamint a leltárba vett személyes tárgyakat az emberek egy későbbi időpontban vehetik majd át.

A Kossuth térről hajnalban kiszorított demonstrálók a környező utcákban kisebb csoportokba verődve állnak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.