A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet vezetője szerint komoly jelei mutatkoznak a kormányváltó hangulatnak -
hangzott el az InfoRádióban. A teljes népesség kétharmada valamilyen változást akar, jobbnak látná, ha Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondana. Az emberek egyharmada a kabinet maradását támogatja, ám közülük is több mint 10 százalék szorgalmazza: kerüljön új miniszterelnök a kormány élére.
A megkérdezettek 25 százaléka előrehozott parlamenti választásokat szeretne. Az úgynevezett szakértői kormány ötletét jelenleg 15-20 százalék támogatja. Rekord közeli az ellenzék elfogadottsága, a Fideszt a teljes népesség 37 százaléka támogatja. Az elmúlt hónapokban az MDF átmenetileg erősödött, ám támogatottsága később visszaállt 3 százalékra.
Az MSZP-t a teljes népesség 26, a kisebbik koalíciós pártot, az SZDSZ-t 3 százalék támogatja – mondta el Hann Endre, majd így folytatta: a közhangulat nagyon rossz. Az emberek háromnegyede szerint rossz irányba mennek a dolgok. A pesszimista vélemény nem pártállástól függő, ezt osztja a kormánypárti szavazók negyede-harmada is. Igaz, csak egy része vonatkozik a gazdasági megszorításokra, másik része a tüntetések, a fenyegető hangulat miatti aggodalmakat tükrözi. Borús a jövőkép: a következő időszakban a megkérdezettek saját életkörülményeik, illetve az ország helyzetének rosszabbodásával számolnak.
A beszélgetés itt meghallgatható.
InfoRádió