szerző:
MTI

Szakértő meghallgatásával folytatódott Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon.

A szakértőt Hajdú László zárkalehallgatásával összefüggésben hallgatta meg a bíróság. A szakértőnek arra kellett választ adnia, hogy a két ember párbeszédében bizonyos mondatokat melyik fogvatartott mondhatta.

A szakértő meghallgatását követően a bíró ismertette: "a mindenki által ismert okok miatt" a tárgyalást elnapolja és a per várhatóan csak a nyári szünet végén folytatódik. Ezzel a bíró arra utalt, hogy az ügyben korábban két tanú olyan vallomást tett a bíróságon, amelyben a bűncselekménnyel összefüggésben egy új verziót vázoltak fel. Állításuk szerint a móri bankrablással egy másik bűncselekményt akartak volna leplezni a tettesek. Emiatt a bíróság decemberben elrendelte a két tanú hazugságvizsgálatát, amelynek az eredménye még nem érkezett meg a bíróságra.

Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség. A móri bankrablás ügyében Hajdút korábban csak azzal vádolták, hogy ő szerezte be a 2002. május 9-én nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás fegyvereit. A Fővárosi Bíróság ezért el is ítélte a vádlottat, ám tavaly a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást írt elő.

A tavaly júniusban újrakezdett perben az ügyészség módosította a vádat Hajdú ellen és ettől kezdve már azzal vádolják, hogy ő volt az, aki a bankfiókot végigjárva kioltotta az ott tartózkodó ügyfelek és alkalmazottak életét.

Kaiser Edét a Fővárosi Ítélőtábla 2005-ben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte ugyanezért a bűncselekményért.

A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese januárban jelentette be: összefüggés van a móri bankrablás és a veszprémi postásgyilkosság között, a móri bűncselekménnyel pedig meggyanúsítottak két embert, N. Lászlót és W. Róbertet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Visszavonul a móri ügy bírája?

Lemondását és nyugdíjba vonulását fontolgatja Varga Zoltán büntetőbíró - írja a Magyar Nemzet. A napilap értesülései szerint a móri ügy első fokú ítéleteit meghozó bíró az elmúlt napokban kapott bírálatok miatt gondolkozik a visszavonuláson.

Itthon

Elhalasztott móri mellékper

Nem ejti a vádat az ügyészség, a bíróság viszont elhalasztotta a tárgyalást abban az ügyben, amely a móri vérengzés miatt - alighanem tévesen - elítélt Kaiser Ede alibijét igazoló család ellen indult hamis tanúzásért.

Dézsi nem fog Borkai után nyomozni

Dézsi nem fog Borkai után nyomozni

Hogyan kapta a nevét a Monty Python? Eric Idle így emlékszik

Hogyan kapta a nevét a Monty Python? Eric Idle így emlékszik

A tudósok kiszámolták, mennyivel lassabban öregszik, aki 1%-os tejet iszik

A tudósok kiszámolták, mennyivel lassabban öregszik, aki 1%-os tejet iszik

Gálamérkőzésen lett csoportelső a magyar válogatott a férfi vízilabda Eb-n

Gálamérkőzésen lett csoportelső a magyar válogatott a férfi vízilabda Eb-n

Egyre több kínai városban bukkan fel az új tüdőgyulladás-vírus

Egyre több kínai városban bukkan fel az új tüdőgyulladás-vírus

Ez idegesítheti most legjobban Mark Zuckerberget

Ez idegesítheti most legjobban Mark Zuckerberget