Bérmegállapodás a közszférában: öt százalékos emelés

Átlagosan öt százalékkal emelkednek a közszférában a bérek - közölte Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az egyezség hírét bejelentve; tájékoztatása szerint kevéssel este hat óra után jutottak megállapodásra a felek.

  • MTI MTI
Bérmegállapodás a közszférában: öt százalékos emelés

 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető tanács ülésén a kormány egyezségekre jutott a szakszervezetekkel, az önkormányzatok pedig nem emeltek kifogást az egyezség ellen - foglalta össze Csizmár Gábor a történteket. Mint mondta, január elsején átlagosan ebben az arányban emelkedik a köztisztviselők illetményalapja és a közalkalmazotti bértábla tételei is, mégpedig úgy, hogy - a kiegyenlítés céljával - ennek során figyelembe veszik az adójóváírás módosító hatásait is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.